DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. február 28. szerda
Egyéb

Válint Bence megvillantotta tehetségét

Egyértelműen a GT autók világában képzeli el jövőjét Válint Bence, aki idén a Ferrari Challenge Europe sorozatban a harmadik helyen zárt.

Kivételes lehetőséget kapott 2023-ra Válint Bence, aki fiatal kora ellenére jelentős rutinnal rendelkezik, hiszen hétesztendősen már versenyszerűen gokartozott, majd fokozatosan egyre feljebb lépdelt a ranglétrán, amit eredményei is bizonyítottak.

Háromszor lett magyar gokartbajnok (Rotax Micromax, MiniMax és Junior kategóriában), egy ízben pedig a Közép-európai Rotax bajnokságban is a legjobbnak bizonyult, így egészen jó előjelekkel vághatott neki a Formula–4-nek, ahol 2020-ban és 2021-ben igazán értékes tapasztalatokat szerzett a német és az olasz bajnokságokban.

Ezt követően mégis a nagytúraautók irányába indult el, aminek több oka is volt a versenyző édesapja szerint. „Amikor betöltötte a 16. életévét, jött az F4. Ez sajnos pont a Covid-időszakkal esett egybe, de megcsinálta, miközben a Van Amersfoort Racingnél volt és olyanokkal versenyezhetett, mint Jak Crawford vagy Oliver Bearman” – mesélte Válint Tibor.

valint1



„Volt néhány kiugró eredménye, sokszor be is fért a legjobb tízbe, de úgy érzem, nem kapta meg a kellő támogatást ahhoz, hogy előrébb jusson” – folytatta a büszke édesapa, aki elárulta, a korlátozott lehetőségek miatt úgy döntöttek, más utat járnak be. Így jött előbb a Lotus Cup Europe 2022-ben, majd idén a Ferrari Challenge Europe.

Utóbbi a maranellóiak önálló márkabajnoksága, amelyben Bence a legmagasabb szinten, a Trofeo Pirelli professzionális kategóriájában indulthatott, ahol öt fordulón is rajthoz állt a hétből. Az első versenyhétvégén rögtön futamgyőzelmet ünnepelhetett, az idény végén pedig a kihagyások ellenére is a tabella harmadik helyén zárt, többek között az egykori Formula–1-es pilóta, Adrian Sutil előtt.

„Az idei évre megkeresett minket a Ferrari Budapest-Rossocorsa, hogy szeretnének egy versenyzőt elindítani négy futamon a hétből, Bencében pedig látnak fantáziát, így megkérdezték, nincs-e kedve beülni az autóba? Természetesen volt, és végül öt versenyhétvégén indulhatott el” – tette hozzá boldogan Válint Tibor, aki hozzátette, fia jövőre is ebben a szériában áll majd rajthoz. Ezt már a Ferrari 296 Challenge ülésében teheti meg, miután a versenysorozat leváltja az eddig használt 488 Challenge EVO versenygépet.

valint2

Válint Bence szerint a váltást jó esélyekkel kecsegtet: „Az idei év elég komplikált volt, az első néhány versenyem nem is alakult egyszerűen, de úgy gondolom, a legelejétől fogva tartani tudtuk a lépést a többiekkel, akik jóval nagyobb tapasztalattal rendelkeztek és többet tesztelhettek. Ott volt Adrian Sutil vagy például Eliseo Donno és Thomas Fleming, akik sokkal többet lehettek kint a pályán” – utalt a korábbi F1-es pilóta mellett 2023 bajnokára és a pontverseny második helyezettjére.

„Nekem kevesebb volt a lehetőségem, kimaradtak versenyhétvégék, így elég nehéz volt tartani a színvonalat, de jövőre jön az új autó. Mindenki ugyanennyi eséllyel kezd, ami talán adhat esélyt a felzárkózásra.”

Rátermettségét a szezonzárón is bizonyította az ifjú pilóta, miután Mugellóban az első futam során nem működött versenygépében a kipörgésgátló, ami eléggé megnehezítette a dolgát a vizes pályán, mégis a negyedik helyen ért be. Ezek után nem csoda, hogy sokan felfigyeltek Bence tehetségére, aki azt is egyértelművé tette, mik a jövőbeli céljai. „Jövőre szeretném megnyerni a bajnokságot, a végcél pedig nekem a WEC GT-kategóriája” – tette hozzá.

Megjelent a Száguldás és cirkusz F1-es című szezonösszefoglaló album, valamint falinaptárunk, amelyek webshopunkban most nagy kedvezménnyel vásárolhatóak meg!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: