DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

Szabó Krisztián ismét megnyerne hármat

A ChampTruck World Series utolsó előtti fordulóját tartják hétvégén az Egyesült Államokban, a mezőny egyedüli magyar résztvevője pedig újabb győzelmekkel növelné pontjai számát. Esélyei jók, hogy az FIA Ralikrossz Európa-bajnokságban és a kamionos sorozatban is a legjobb három között zárja a 2015-ös évet.

A helyszín Portland lesz Oregon államban, az USA északnyugati részén, csodálatos környezetben található nagyváros. Itt rendezik a ChampTruck World Series nyolcadik versenyhétvégéjét, az idén életre hívott kamionos bajnokság utolsó előtti állomását.

„A portlandi pálya ismét egy ’road course’ lesz, nem oválpálya, ami kedvez nekünk. Három kilométer hosszú, ami kevésnek tűnhet, de odakint ez a megszokott, a pályák kisebbek, mint Európában, a Hungaroringhez hasonló hosszúságún még sosem mentünk. Egy elég hosszú egyenes is van benne, ami előnyünkre válhat. Én mindig úgy vezetek, hogy a kanyarban kissé lassabb vagyok, és a kigyorsításra koncentrálok inkább. Mások sokszor inkább a kanyart erőltetik, ott szeretnek gyorsak lenni, ami nyilván azt jelenti, hogy lassabbak az egyenesben” – mutatta be az aszfaltcsíkot és vezetési stílusát Szabó Krisztián, a Truck Race Team USA versenyzője.



„Ha sikerülne most is három versenyt megnyerni, mint legutóbb, az nagyon jó lenne. A célom ismét az lesz, hogy a podium race-t, az utolsó futamot elhozzam, mivel az éri a legtöbb pontot. Ha a többin kicsit jobban szerepelnék, mint legutóbb, amikor a három első mellett két ötödik helyet szereztem, az hab lenne a tortán” – folytatta a 23 éves pilóta. Volvo VNL 670 versenykamionjával két alkalommal sikerült tripláznia: még legelső ChampTruck hétvégéjén, Thunderhillben, valamint az említett legutóbbi fordulón, Hastingsben. Utóbbi eredmény fontos löketet jelentett a bajnokságban is.

„Előrébb léptem, már negyedik vagyok. Tíz ponttal áll előttem a harmadik, és kétszázzal a második. Most visszaérhetek a dobogóra, és még a második pozíció is reális lehet, attól függően, hogy neki hogy sikerülnek a versenyei.” Ez azt jelenti, hogy Szabó Krisztián különleges bravúrt hajthat végre ebben az évadban: két egészen eltérő szakágban szerezhet dobogós bajnoki pozíciókat, hiszen a ChampTruck mellett az FIA Ralikrossz Európa-bajnokságnak is résztvevője, amelynek utolsó fordulóját második helyen várja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: