Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. augusztus 20. kedd
Egyéb

Auto GP: Sato győzelemmel tért vissza, KPT 9.

Az előző fordulót kihagyó Kimiya Sato győzött az imolai Auto GP-hétvége első versenyén, így megerősítette első helyét a bajnokságban.

Az idei Auto GP-szezon első hat futamán hat dobogót szerző Kimiya Sato annak ellenére is előnnyel érkezhetett Imolába, hogy az előző, monzai versenyhétvégét egyéb kötelezettségei miatt ki kellett hagynia. Markus Pommernek viszont úgy tűnt, hogy lesz esélye közelebb kerülni Satóhoz, vagy akár meg is előzni őt, hiszen meg tudta szerezni a pole-pozíciót.

 

A japán Pommer mellől indult, a vezető hármas harmadik tagja, Kiss Pál Tamás viszont csak a hatodik helyről várhatta a lámpák kialvását, persze erről nem ő, hanem gyengélkedő autója tehetett, a műszaki problémák a magyar versenyző egész hétvégéjét megnehezítették. Pommer jól jött el a rajttól, ám efeletti öröme csak néhány kilométeren át tartott, autója ugyanis lelassult, ezzel a vezetés Sato ölébe hullott.

 

 

Sőt, a győzelem is. Kimiya Sato ismét ellenállhatatlan volt, ahogy idén már nem először, kiállását a lehető legtovább elhúzta, és simán nyerte a versenyt a bajnokságban negyedik helyen álló Giovesi előtt, aki ezzel a 18 ponttal felzárkózott Kiss Pál Tamás és Pommer mögé. A harmadik helyen az ezzel szintén jócskán előrelépő Roda végzett, az öt említett versenyző pontok tekintetében kiemelkedik a mezőnyből jelenleg.

 

Kiss Pál Tamásnak nem volt jó napja, hiszen csak a kilencedik helyen zárta a futamot, ami nem sok jóval kecsegtet a holnapi második futam előtt...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?