DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő
Egyéb

Hivatalos: jövőre újraindul a SEAT León Európa-kupa

Bár egy ideje már nyílt titok volt, a hivatalos bejelentésre mégis csak csütörtökön került sor: 2014-ben újraindul a 2010 végén megszűnt SEAT León Európa-kupa. A spanyol márka az új SEAT León Cup Racert fogja bevetni az új sorozatban, amelyről korábban azt is pletykálták, hogy akár a WTCC-ben is bevethetik.

Csütörtökön tehát hivatalosan eldőlt, hogy a következő idényben újraindul a három éve megszűnt SEAT León Európa-kupa. 2010-ben, a sorozat eddigi utolsó idényében Wéber Gábor lett a bajnok, ráadásul egy évvel korábban is egy magyar, Michelisz Norbert végzett az összetett élén. Az akkor a túraautó-világbajnokság betétversenyeiként megrendezett bajnokságból két honfitársunkon kívül még sokan eljutottak azóta a WTCC-be: többek között Pepe Oriola, Aleksei Dudukalo, Fredy Barth, James Nash és Tom Boardman is közéjük tartozik. Az újrainduló Európa-kupát már csak ezért is érdemes lesz figyelemmel követnünk, hiszen könnyen lehet, hogy a legjobbakat nem sokkal később már a világbajnoki mezőnyben köszönthetjük.



Michelisz Norbert és Wéber Gábor egyaránt megnyerték a korábbi Európa-kupát

A sorozatban a pilóták az új SEAT León Cup Racerrel fognak versenyezni: a korábban a WTCC-vel is szóba hozott típust kétliteres, négyhengeres turbómotor hajtja, amely 330 lóerő leadására is képes, s amely áfa nélkül 70 ezer euróba kerül. Az új kocsi tehát biztosan nem lesz a túraautó-világbajnokság szereplője, ám a várakozások szerint így sem kell búcsút vennünk a spanyol márkától: a jelenlegi szabályoknak megfelelő TC2-es kategóriában minden bizonnyal néhány SEAT is elindul majd. Visszatérve azonban az Európa-kupához: a hétvégéket péntektől vasárnapig rendezik, s tartalmazni fog két szabadedzést, egy kvalifikációt és két futamot. A versenynaptárt heteken belül hivatalosan is bejelentik, ám az már most biztos, hogy hat fordulós lesz a bajnokság.

A jövőre újrainduló sorozatban a WTCC-vel is hírbe hozott SEAT León Cup Racerrel fognak versenyezni a pilóták

Dr. Matthias Rabe, a SEAT S.A. kutatásért és fejlesztésért felelős részlegének alelnöke így nyilatkozott az újrainduló sorozattal kapcsolatban: "A motorsport mindig is része volt a márkánknak. A SEAT több mint 40 éves történelemmel rendelkezik benne" - idézi szavait a TouringCarTimes.com oldal. "A SEAT León Európa-kupával egy érdekes lehetőséget kínálunk a motivált partnercsapataink és lelkes rajongóink számára Európa-szerte" A León Cup Racer egy rendkívül nagy teljesítményű autó" - mondta az alelnök, míg Jaime Puig, a SEAT Sport vezetője így fogalmazott: "Nagy örömünkre szolgál, hogy a SEAT León Európa-kupával egy nagyszerű sorozatot tudunk kínálni a partnercsapatainknak a 2014-es szezonra. A SEAT León Cup Racer egy fantasztikus jármű, és izgalmas versenyeket fog szolgáltatni a rajongók számára."

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: