Birizdó Imre kilenc éves kora óta gokartozik, ezalatt számtalan magyar bajnoki címet gyűjtött, de nemzetközi fronton is jól szerepelt. Többek között Kiss Pál Tamás előtt tudott végezni 2007-ben, amikor Dubaiban a Rotax Max Senior kategóriában a Rotax Világkupán 4. helyet szerzett, sőt ugyanebben az esztendőben az Európa-bajnoki futamok egyikén is fel tudott kapaszkodni a legjobb négy közé.
Azon ritka kivételek közé tartozik, aki a gokartos karrierje után túraautózni kezdett, majd visszatért eredeti szakágához. A köztes időszakban felsőfokú tanulmányait is megkezdte, illetve Wéber Gábor csapattársaként másfél évet versenyzett a Seat Leon EuroCup keretein belül, bejárva ezalatt a kontinens legismertebb pályáit.
Az év eleje óta a családi vállalakozásban, a Kecskeméti Gokart Stadionban is dolgozik, ez kiváló szakmai gyakorlat számára a Nemzetközi Üzleti Főiskolán, ahol már csak egy éve van hátra. A feladata az, hogy programokkal töltse meg a patinás helyszínt, versenyeket és egyéb programokat szervezzen, szabadidejében pedig DD2-es versenygépével tovább csiszolja tudását.
Az USA-ban rendezendő versennyel kapcsolatban optimista, hiszen ebben a kategóriában egy alkalommal már begyűjtött egy hatodik helyet. Ez persze önmagában nem garancia a sikerre, de New Orleans-ban minden megtörténhet, hiszen a világ legjobb gokartosai elvileg teljesen egyforma vázakkal, motorokkal és abroncsokkal indulnak neki a megmérettetésnek.