mclaren
Több csapat érdeklődik Vandoorne iránt
A bahreini beugrása során remeklő belga tehetség esélyei megnőttek a 2017-es bemutatkozásra, azonban nem csupán a McLaren szerepel opciói között, árulta el ő maga.
részletekAlonso őszintén értékelte F1-es karrierjét
A McLaren F1-es pilótája beszélt két vb-címéről, a ferraris időszakról, a döntéseiről - szerinte a kivívott tisztelet többet ér, mint a világbajnoki elsőség és bárki elfogadná az ő karrierjét.
részletekBoullier Alonsónak ad igazat Button helyett
Noha a várt pontszerzés elmaradt, a wokingiak versenyigazgatója úgy véli, a Kínai Nagydíj szolgált nekik némi pozitívummal, és legalább azt is megtudták, hol kel a legnagyobbat fejlődniük.
részletekAlonso: Nem a taktikával volt a baj
Fernando Alonso nem ért egyet csapattársával, szerinte az F1 Kínai Nagydíján azért nem sikerült pontot szerezniük, mert egyszerűen nem volt jó a McLaren tempója.
részletekButton: Csak remélni tudom, hogy mi hibáztunk
A McLaren versenyzőinek az volt a célja, hogy pontszerző helyen végezzenek az F1-es Kínai Nagydíjon, azonban Jenson Button szerint ez a gumistratégiájuk miatt nem sikerült.
részletekButton: Nem volt esélyünk igazán megmutatni
A McLaren brit F1-es pilótája úgy véli, hogy a piros zászló miatt nem tudták megmutatni, hogy mit tudnak - szerinte az időmérő sokak számára frusztráló volt Kínában.
részletekAlonso: A fájdalmam kezelhető, készen állok
A McLaren-Honda kétszeres F1-es világbajnoka szerint ez a pálya nem a legkényelmesebb jelen állapotában és vannak még fájdalmai, de ezekkel együtt is készen áll a holnapi futamra.
részletekMegorroltak a McLarennel viccelő Magnussenre
A wokingi csapat korábbi F1-es versenyzője egy poénosnak tartott képet posztolt a közösségi médiában – de nem minden rajongója tartotta azt olyan viccesnek, mint ő.
részletekAlonsónak most is vannak fájdalmai
A be- és kiszállásnál vigyáznia kell, a huppanók és a kerékvetők pedig fájdalmat okoznak neki – nincs száz százalékos állapotban a Kínai Nagydíjra készülve a spanyolok kétszeres F1-es bajnoka.
részletekEldőlt: Alonso versenyezhet, de csak egy feltétellel
Ahogy azt az FIA orvosi csapata csütörtökön jelezte, Fernando Alonsónak a Kínai Nagydíj első szabadedzését követően újabb ellenőrzésen kellett részt vennie. Jóváhagyták az indulását, de tettek egy megjegyzést.
részletekButton ellenzi a rajtsorrend megbolygatását
Biztosan jót tesz a versenynek, hogy a mezőny leggyorsabb autója startol az élről, amelynek így erős esélyei vannak a vezetés megőrzésére is? Akárhogy is, Jenson Button szerint semmiképpen sem szabadna változtatni egy 70 éves tradíción.
részletekButton: 18 hónap után ez a legjobb McLaren
A McLaren világbajnoka, Jenson Button úgy érezte az elmúlt nagydíj alkalmával, hogy másfél év után ez volt a legjobb autó, amit a wokingi alakulat megépített a számára.
részletek