mclaren
Alonso: Végre felfelé léptünk
A spanyol pilóta szerint a McLaren az elmúlt hetek gyengélkedése után végre jó irányt vett. Úgy érzi, feltétlenül harcban lesznek a Q3-ba kerülésért Ausztriában, bár a péntek nem volt tökéletes.
részletekAlonso nyár végén dönt a jövőről, egyelőre ő sem tudja, mihez kezd
Nagyon rég voltak olyan erősek a Fernando Alonso távozásával kapcsolatos pletykák, mint mostanság, erre pedig Alonso is reagált. Nem siet a döntéssel, amit a tervek szerint nyár végére időzít.
részletekA riválisok sem értik a McLarent
Bár semmiképpen sem írják le a nagynevű ellenfelet, a Formula-1 elképedve ámul a wokingi istálló látványos gyengélkedése miatt. Az idei évre mindenki az élmezőnybe várta Alonsóékat.
részletekAlonso: Nem a McLaren a legrosszabb csapat
A Formula-1-es médiában az olvasottság érdekében minden el van túlozva, véli Fernando Alonso: a McLarenről alkotott negatív kép is hamis. „Tökéletes” munkát végző csapatok állnak mögöttük a pontversenyben, érvelt.
részletekMcLaren: A Red Bull Hondával is erős lesz
Az energiaitalos alakulat nemrégiben eldöntötte, hogy a Hondával áll rajthoz 2019-től. A wokingiak sikertelen éveket zártak a japánokkal, de úgy gondolják, hogy a Red Bull megmaradhat a mezőny elején.
részletekRaikkönen reagált a McLaren-pletykára
A wokingi csapathoz való csatlakozásról felröppent szóbeszéd közepette a 38 éves pilóta célzott rá, hogy a Ferraritól akar visszavonulni, és finoman a valótlanságokat író sajtónak is odaszólt.
részletekRaikkönen válthatja Alonsót a McLarennél
A McLaren Formula-1-es csapata tárt karokkal várná Kimi Raikkönent, amennyiben a Ferrari valóban Charles Leclerc-t ültetné be Sebastian Vettel mellé a következő szezonban.
részletekFelfelé mozdulhat Alonso és a McLaren
Az utóbbi években már nem tagja az élmezőnynek a McLaren, de az utóbbi hetekben különösen gyengén produkál. Ausztriában végre megfordulhat Alonsóék szerencséje.
részletekMcLaren: Csak gyári csapat győzhet
A wokingi istálló versenyigazgatója úgy látja, partnercsapatként legfeljebb futamgyőzelemig juthat egy gárda. A világbajnoki címhez a jelenlegi Formula-1-ben gyári státusz kell.
részletekA McLaren „beszélget” Ricciardóval
Eric Boullier elmondása szerint „szeretik” Daniel Ricciardót, és amíg szabad a piacon, a McLaren számításba is veszi őt versenyzőként – bizonyos szintű kapcsolat van a felek között.
részletekAlonso: Nem a francia forma lesz a minta
A McLaren kétszeres világbajnoka még mindig optimista, és abban bízik, hogy a legutóbbi gyászos szereplésen túlléphet ő és a csapata, és az osztrák versenyen sokkal jobban teljesítenek majd.
részletekAz IndyCar ászát szerződtetné a McLaren
Sajtóértesülések szerint Scott Dixon az egyik legnagyobb esélyes arra, hogy a McLaren istállóhoz szerződjön 2019-ben. Az Indy500 győztese csatlakozhatna jövőre a wokingiakhoz a tengerentúlon.
részletek