Vettel
Vettel: Kívülről is látszik az autó ereje
A német Ferrari-versenyző szerint az első benyomásokra érdemes hallgatni, márpedig pénteki etapjai alapján lenyűgözte a Scuderia új versenygépe, az SF70H.
részletekEzzel a videóval robbant be az új Ferrari
Az elmúlt évek hagyományait folytatva a Ferrari idén is egy előre elkészített videó lejátszásával tárta a nyilvánosság elé új F1-es autóját, amelynek felénél felnyílt egy garázsajtó, s mögötte megpillanthattuk a pilóták és a vezetőség álltal körülállt SF70H-t.
részletekBemutatkozott az új Ferrari SF70H
A bemutatók sorában a középmezőnyben, hatodik csapatként leplezte le 2017-es kihívóját a Ferrari. Az esemény előbb online, majd a csapat saját tesztpályáján, Fioranóban zajlik, ahol még a nap folyamán megejtik az SF70H névre keresztelt modell bejáratását is a versenyzők.
részletekVilleneuve: Vettel ragyogni fog idén
Az 1997-es világbajnok szerint Sebastian Vettel nagy éve lehet a 2017-es szezon. A kanadai ex-pilóta szerint az idei autókat egyenesen a német ferraris versenyzőnek tervezték.
részletek„A Ferrari egyértelműen vb-esélyes”
A maranellói alakulat idén a tradíciókkal szembemenve nem tett elhamarkodott kijelentéseket az idei F1-es szezon előtt, megtette helyettük azonban más.
részletekVettel a bajnoki címért küzdene 2017-ben
A négyszeres világbajnok szerint nem elképzelhetetlen, hogy a Ferrarival versenyben legyenek az első helyért. A német emellett az idei versenyek egyik nehézségét emelte ki nyilatkozatában.
részletekA Ferrari olyat tesz, melyet már nagyon rég nem
A maranellói F1-es alakulat a múltban híres volt arról, hogy a realitás talajáról elrugaszkodva sokszor teljesíthetetlen célokat tűzött ki maga elé - a vörösök elnöke most azzal szeretné elkerülni a blamát, hogy nagy célkitűzések helyett inkább a maguk medrében hagyja folyni a dolgokat.
részletekVettel szerint kevesebbet kell idén spórolni
A négyszeres F1-es világbajnok szerint sokkal kevésbé lesznek bekorlátozva verseny közben az abroncsok miatt és sokkal inkább nyomhatják majd - igaz, több előzésre nem számít.
részletekNem a Pirelli hibája volt Vettel balesete
Sebastian Vettel az olaszok vizes pályára gyártott abroncsait tesztelte múlt héten Fioranóban, ám idő előtt be kellett fejeznie a gyakorlást egy kicsúszás miatt - a Pirelli motorsport-főnöke állítja, nem ők hibáztak.
részletekA Ferrari már most nagy bajban lehet 2017-es autójával
Noha még egyetlen kört sem tett meg a Scuderia idei modellje, ráadásul még be sem mutatták a nagyközönségnek, néhány forrás úgy véli, már most B-modellen dolgoznak Maranellóban.
részletekSchumacher és nyolc másik híres csapatváltás
A sikeres F1-es pilóták sajátja, hogy nagyszerűen tudnak csapatot váltani - a múltban többször is előfordult, hogy a versenyzők lehető legjobb ütemben hagyták ott munkaadójukat egy jobb ajánlatért. Persze néhányuk esetében éveket kellett várni a sikerre, de idővel kiderült, megérte az új kihívást választani.
részletekVettel akkor a legjobb, amikor vérszagot érez
Egyelőre még csak találgatni lehet, hogy kihez kerül a 2017-es, F1-es világbajnoki cím, David Coulthardnak azonban már van egy-két tippje ezt illetően.
részletek