Verstappen
Sainz: A miénk lehet a leggyengébb motor
A Toro Rosso pilótája megerősített egy feltételezést: a csapat egyéves Ferrari-erőforrása lehet az F1-es mezőny legrosszabbja. Ez azonban nem olyan nagy hátrány, mint tavaly lett volna.
részletekSainz: Problémamentes péntekünk volt
Elégedett lehet az első két szabadedzés végeredményével a Toro Rosso, hiszen mindkét pilótájuk az első tízben végzett, és a versenyzők elmondása szerint a programjukat is sikeresen teljesítették.
részletekVerstappen: Az időmérős változás segíteni fog nekünk
A Toro Rosso ifjonca eddig sem mutatott gyenge formát az idei F1-es szezonban, de meglátása szerint a 2015-ig érvényben lévő időmérő edzés visszatérése is a kezükre fog játszani.
részletekAz új megmondóember Verstappent is kipécézte
A korábbi F1-es, Johnny Herbert Alonso, Button és Raikkönen lefitymálása után kijelentette, a Red Bull helyében Carlos Sainzt választaná Max Verstappen helyett.
részletekEzeket kell megtanulniuk a kezdőknek az F1-ben
Franz Tost, a Toro Rosso csapatvezetője beszélt arról, hogy milyen dolgokkal szembesül egy kezdő pilóta az F1-ben - szerinte mindenkinek kell három év ahhoz, hogy mindent megértsen.
részletekVerstappent vagy Sainzt választja a Red Bull?
Talán sokak számára egyértelműnek tűnik a válasz, de a csapat korábbi F1-es pilótája, David Coulthard szerint az istálló komoly dilemmában van. Mindkét fiatalt bajnoki alapanyagnak tartja.
részletekHárom csapatnál köthet ki jövőre Verstappen
A pilóta apja nyilatkozott úgy, hogy a versenyző három F1-es csapat valamelyikénél fog versenyezni jövőre – a Toro Rosso nincs az opciók között, a Red Bull Kvjatot áldozhatja be érte.
részletekSainz: Többet csatáznék Verstappennel
A Toro Rosso fiatal versenyzője, Carlos Sainz reméli, hogy adódik még számára alkalom a 2016-os szezonban a csapattársával, Max Verstappennel vívott nyílt küzdelemre.
részletekRed Bull: Ez egy hihetetlen helyzet
Christian Horner szerint a Red Bull és a Toro Rosso F1-es pilótái egészséges versenyre késztetik egymást és úgy véli, hogy jobban állnak, mint egy évvel ezelőtt - a motor terén is megindult a fejlődés.
részletekVerstappen átírta a Toro Rosso statisztikáit
Max Verstappen Bahreinben a 6. helyen célba érve sikeresen feledtette zűrzavaros szezonnyitóját, és annak is örül, hogy ő lehetett az, aki megtört egy évtizedes átkot a Toro Rosso történetében.
részletekVerstappen elégedett, Sainz többet várt
Mindkét autója eljutott a Q2 elejére a Toro Rossónak az F1-es Bahreini Nagydíj időmérőjén, így vasárnap a 10. és a 11. helyről vághatnak neki a 2016-os szezon második versenyének.
részletekVerstappen a jövőjét kockáztatja?
Semmi kétség afelől, hogy Max Verstappen az egyik legfénylőbb csillag az F1 egén, de ahogyan az Autosport szakértője rámutat, Toro Rossón belüli harcias magatartása és szókimondása veszélybe sodorhatja karrierjét.
részletek