Tsunoda
Tsunoda már jól ismeri a japán pályát
Bár először versenyezhet Suzukában F1-es autóval, Yuki Tsunoda úgy érzi egészen jól ismeri a pályát, miután korábban rengeteg kört megtehetett itt. A japán pilóta bízik a tapasztalatában.
részletekTsunodát nem érdekli, hogy ki lesz a csapattársa
A japán pilóta először köröz Szingapúrban, hiszen a tavalyi szezonban nem járt a mezőny a miniállam utcáin. Az AlphaTauri versenyzőjének tetszik a pálya, a csapat másik ülésével pedig nem foglalkozik.
részletekHivatalos: Egy hely elkelt az AlphaTaurinál
Versenyzői bejelentést tett 2023 kapcsán az AlphaTauri: az istálló japán pilótája, Yuki Tsunoda harmadik szezonjára is marad Faenzában, köszönhetően a Honda támogatásának.
részletekTsunodát nem érdekli a közösségi média
Nem foglalkozik a negatív kommentekkel, a közösségi oldalak pedig egyáltalában nem befolyásolják az életét Yuki Tsunodának, aki úgy véli, néha kissé viccesek az emberek reakciói.
részletekTsunoda vegyes érzésekkel készül Japánra
A koronavírus okozta helyzet miatt idén először versenyezhet hazai közönség előtt Yuki Tsunoda, aki izgatottan várja a Japán Nagydíjat, ám az ottani promóciós események kicsit árnyalják a képet.
részletekVerstappen is kiveszi a részét a monzai büntetéscunamiból
Megismétlődni látszik a belgiumi helyzet: az Olasz Nagydíjon is számos motorcsere írhatja át a rajtrácsot. Sajtóértesülések szerint a Red Bull versenyzői sem maradnak ki a sorból.
részletekAgyvizsgálatra küldené az összeesküvés-hívőket Tsunoda
Kemény vádak hangzottak el a Holland Nagydíj után az AlphaTauri leállása miatt, és keményen válaszolt rájuk a másodéves japán. Nem foglalkoznak más csapatokkal, még a Red Bull-lal sem.
részletekWolff: VSC nélkül elérhető volt a győzelem
A Mercedes csapatfőnöke szerint a szimulációik azt mutatták, hogy szorosan ugyan, de meglehetett volna az első hely Lewis Hamiltonnak Zandvoortban. Nem találja a szavakat Yuki Tsunoda bizarr leállására.
részletekÍgy magyarázza dupla leállását Tsunoda
Furcsa jelenetsor főszereplője volt az AlphaTauri japánja a Holland Nagydíj záró szakaszában: rosszul rögzített kerékre panaszkodva félreállt, aztán újraindult, a bokszba ment, visszatért a pályára, ahol megint leállt.
részletekTsunoda tudja, hogy min múlik a 2023-as szerződése, érzi a nyomást
A japán pilóta szerint ő szeretne maradni az F1-ben és az AlphaTaurinál, de nem tehet sokat az ügy érdekében, a háttérben zajló folyamatokon múlik, hogy mi lesz a sorsa. Ő már siettetné a döntést.
részletekGasly szerint Tsunoda sokkal komolyabban veszi az F1-et
Az AlphaTauri francia versenyzője szerint ifjú csapattársa, Yuki Tsunoda tanult az előző szezonban elkövetett hibákból, és sokkal professzionálisabban közelíti meg a Formula-1 kihívásait.
részletekTsunoda: Nem vagyok idegbajos, csak ordibálok
A mezőny japánja igyekszik tompítani Helmut Marko kijelentéseit dühkitöréseiről. Yuki Tsunoda szerint a valóságban higgadtabb, mint egy külső szemlélő számára.
részletek