Teszt
Button odatette magát, végre örülhet a McLaren
Első, igazán produktív tesztnapján van túl a wokingi csapat 2015-ben, Jenson Button majdnem feleannyi kört futott pénteken, mint a gárda az elmúlt 9 napon - összesen.
részletekVettel tulajdonképpen nem is látta az esetet
Noha az összeesküvés-elméletek alapjául szolgáltak Sebastian Vettel szavai Fernando Alonso múlt heti F1-es tesztbalesetéről, most kiderült, hogy a német pontosan nem is látta, mi történt.
részletekA Sauber jár a legtöbb körnél
Szám szerint 263-nál tartanak a második teszten, akárcsak Ericsson csütörtökön, ma Felipe Nasr is lehúzott egy versenyszimulációt. A svéd második helyét ezúttal egy harmadik követte, az F1-es csapat jerezi formáját mutatja.
részletekRosberg: Még van hová fejlődnünk...
Meglepően hat a pénteki F1-es tesztnapon legjobb időt futó Nico Rosberg nyilatkozata, aki hét tizeddel javította meg Felipe Massa csütörtöki idejét - szerinte messze vannak még a céltól.
részletekRosberg az élen, 100 kör felett a McLaren
Nico Rosberg zárta a legjobb idővel a hatodik barcelonai F1-es tesztnapot, mely során a McLaren igazi áttörést ért el, hiszen 100 kör fölé jutott. Háromszor került elő a piros zászló pénteken.
részletekMiért nem mond semmit a McLaren Alonsóról?
Annak ellenére, hogy Ron Dennis továbbra is cáfol minden híresztelést a spanyol balesetével kapcsolatban, az F1-es média továbbra sem nyugszik és valós információkat akar.
részletekA Sauber az élen, jó hír a McLarennek
Az idei második kollektív F1-es barcelonai teszt pénteki napjának délelőttjén Felipe Nasr (Sauber) autózta a legjobb köridőt, a lágy gumikon, míg a közepes keveréken továbbra is a Mercedes a leggyorsabb.
részletekDefekttel debütált a Force India idei autója
Egy hónapos csúszással a többiekhez képest pénteken dél körül végre a Force India is megkezdte a munkát 2015-ös modelljével. A csapatnak kettő és fél napja maradt, hogy felkészítse a VJM08-ast a szezonra.
részletekÍgy látja az erőviszonyokat Raikkönen
A népszerű finn nem hazudtolta meg önmagát, kijelentette, találgatni nem fog, várjanak az első F1-es versenyig. Szívesen futna újra gyors kört, de erre is ott lesz az első verseny.
részletekVilleneuve szerint is bűzlik Alonso balesete
1997 világbajnoka óva inti Alonsót a kockázatvállalástól, emellett hozzáteszi, semmi olyan körülmény nem volt a spanyol pilóta baleseténél, melynek ilyen súlyos következményei lettek volna.
részletekAz eddigi legésszerűbb magyarázat Alonso sérüléseire
A Lotus F1 Team pilótája, Romain Grosjean szerint Fernando Alonso múlt heti barcelonai teszten elszenvedett balesete és sérülése egy olyan figyelmeztető jel, amelyből az egész F1-nek okulnia kell.
részletekA Lotusnál az autó megbízhatóságát dicsérik
Romain Grosjean mai napja nem a szuperlágyon villantott figyelemreméltó körökről szólt, annál több beállítást sikerült kipróbálnia a műszaki hiba nélkül futó E23-mal.
részletek