DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 17. kedd

Szaúd-arábiaiNagydíj

„A vége frusztráló volt, de elégedett vagyok” – Hadjar ismét pontot szerzett

Szaúd-Arábiában is villant a fiatal francia: látványos előzéseket és remek gumikezelést bemutatva négy pozíciót javított a rajthelyezéséhez képest, így ismét pontszerzéssel zárt.

részletek

„Nem mondhatjuk el a véleményünket” – Verstappen

A regnáló F1-es világbajnok úgy érzi, „minden szó időpocsékolás”, amit az első kanyaros incidensről ejtenek. Horner nem tudja, hova kellett volna mennie a pilótájának.

részletek

Sem Gasly, sem Tsunoda nem tudott hová menni – a két pilóta szerint mindent megtettek az ütközés elkerüléséért

„Szerencsétlen végkimenetel” az Alpine franciája szerint, míg a Red Bull japánja versenybalesetnek ítélte az első körben történteket – de mindketten értékes pontokat vesztettek el.

részletek

„A saját életemet nehezítem meg, jobb szombatok kellenek” – Norris

A negyedik helyet érezte a maximumnak az időmérős hiba után az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíjon a vb-vezetést elveszítő brit – aki beszólt a McLarent nagy fölényben látóknak…

részletek

„Kihoztuk mindenből a maximumot, már csak az autón kell javítanunk” – Leclerc

A csalódáskeltő időmérő után az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíjon elért dobogójával már elégedett volt a monacói: szerinte ez volt az elérhető legjobb eredmény.

részletek

„Esélytelen volt, hogy ne az élen jöjjek ki az első kanyarból” – Piastri

Egy remek rajt, határozottság Verstappen ellen és hibátlan vezetés: ezek az összetevők kellettek Piastri idei harmadik diadalához, amely a bajnoki tabella élére repítette.

részletek

„Rövidre fogom…” – Verstappen berágott a büntetés miatt?

Coulthard a rajt utáni jelenetre és a büntetésére kérdezett rá, a Dzsiddában második helyen befutó holland viszont csak a rajongókat dicsérte...

részletek

Az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíj végeredménye

Piastri nyert Verstappen és Leclerc előtt, Norris a negyedik helyig kapaszkodott fel Dzsiddában.

részletek

Piastri nyerte a Szaúd-arábiai Nagydíjat és vezeti a pontversenyt

Oscar Piastri nyerte az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíjat, miután a rajt után megbüntették Max Verstappent. A holland a második, Leclerc a harmadik, Norris a negyedik.

részletek

Így zajlott az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíj futama

Verstappen a pole-ban, de vajon Suzukához hasonlóan ismét a győzelmet is megszerzi-e? Jön a szezon ötödik versenye, kövessétek velünk!

részletek

Leclerc: Nagyon nem vagyok boldog

Negyedik helyen végzett az időmérőn, és érzése szerint mindent kihozott az autóból – a Ferrari monacói versenyzője mégsem elégedett, hiszen többet vár a csapattól.

részletek

Tsunoda: Nehéz megtalálni az autó határait

Ugyan bejutott a Q3-ba, jelentősen elmaradt Max Verstappen rajtelsőséget érő körétől Yuki Tsunoda – a japán bevallotta, egyelőre nem tud határon autózni a Red Bull-lal.

részletek