Sajtóközlemény
Nem kímélték a Suzukit
Tavaly első ízben megtapasztalt murvás verseny, a szombathelyi ISEUM Rally lett a kedvence a North Racing versenyzőjének, Erdélyi Györgynek. Idén milyen érzésekkel távozott erről a futamról és mi történt vele pontosan arról kérdeztem.
részletekMár húszezer ember próbálta ki a HELL Kart-ot Miskolctapolcán
Miskolctapolcán a tavaly nyáron nyílt Avalon Park HELL Kart & Event Centerében már több mint húszezer ember regisztrált és próbálta ki Európa egyik legmodernebb elektronikus gokart pályáját.
részletekJánosa-Brunekker újra dobogón
A Citroen C2R2-vel versenyző Jánosa Ákos és Brunekker Árpád kettős a Szombathely Rali akadályait rugalmasan vették. Ennek következtében a várt eredmény sem maradt el, ugyanis a Rali2 A6-os kategóriában a dobogó legfelső fokára állhattak a fiúk.
részletekMerzouga Rali: Pokoli napon van túl a magyar quados
Meglehetősen keményre sikerült a Dakar hivatalos afrikai előfutamának 2. napja: mind az időjárás, mind a terep izzasztó órákat okozott a résztvevőknek. Az egyetlen magyar induló, Somfai Mátyás a quadosok között a nyolcadik lett, összetettben pedig őrzi a negyedik helyet.
részletekBolygódugattyús sportkocsi a como-i tó partján
A Mazda RX-VISION koncepciót sztárként üdvözölték a como-i tó partján rendezett 2016-os Concorso d’Eleganza Villa d’Este-n, melyen a japán autógyár díjnyertes, bolygódugattyús sportautója megjelenhetett.
részletekTársasági kapcsolatokra is képes Audi
– Ismét tovább erősítette az automatizált vezetés terén elfoglalt vezető pozícióját az Audi. A legújabb Audi A7 piloted driving concept kísérleti modell, Jack, immár azt is megtanulta, hogyan kell az autópályák egyes vezetési manővereit nem csupán önállóan, hanem mindenekelőtt a közlekedés többi résztvevőjére tekintettel végrehajtani. Jacket immár a mindenkori menethelyzethez harmonikusan alkalmazkodó, kimondottan biztonságos, egyben különösképpen interaktív vezetési stílus jellemzi – kísérleti autó „társasági kapcsolatokkal”.
részletekNem csak az F1-ben szárnyal a Mercedes
Hazánkban továbbra is töretlen a Mercedes-Benz fejlődése a prémium autómárkák között. Az előző évhez képest a darabszámot tekintve összességében 26%-os növekedést ért el a márka, ráadásul öt hónap is rekorderedménnyel zárult a személyautók értékesítésében, így tavaly a leggyorsabban növekvő prémium autómárka volt hazánkban a Mercedes-Benz.
részletekA SEAT Ateca vevőinek mindig igaza van
Hosszú tesztprogram zajlik az autógyárakban, amíg egy új autó piacra kerül. A teszt fázisban tervezők, műszakiak, hangmérnökök, formatervezők és sok más szakember is részt vesz , de a legfontosabb visszajelzés a lehetséges vásárlóktól várható.
részletekTökéletes autó a tökéletes napra - Nyerj álomautót az esküvődre!
Idén nyáron lesz az esküvőtök, és szeretnétek, hogy a tökéletes autóval érkezhessetek a menyegzőre? Jelentkezzetek a Das WeltAuto "Álomautó" játékára Facebook-on, és legyen Tiétek a hófehér Audi A6-os a nagy napon.
részletekSomfai a negyedik helyen nyitott Merzougában
A negyedik leggyorsabb quadosként zárta a Merzouga Rally első szakaszát Somfai Mátyás. A Dakar Series első afrikai versenyén a magyar versenyző az abszolút 33. helyén végzett és ugyanitt áll az összetettben is.
részletekMX-5 RF: Keménytetőt kap a legendás kétüléses
Az új Mazda MX-5 RF, a Mazda legnagyobb darabszámban eladott kétüléses sportautójának legfrissebb változata végre Európába ér; a júniusi Goodwood Festival of Speed-en mutatkozik be a nagyközönség számára.
részletekHerczigék aranyat kovácsoltak a porból
Két aszfaltos hétvége után murván is jelesre vizsgázott Herczig Norbert és Bacigál Igor, valamint az R5-ös Skoda Fabia. Az Országos Rallye Bajnokság idei harmadik futamán 16 másodperces előnnyel győzött a címvédő kettős, így a Szombathely környéki murvákon is tovább robogtak a hőn áhított cél felé.
részletek