Sajtóközlemény
Kiss Norbert először nyert új csapatával
Egyre jobban működik az új fejlesztésű Mercedes versenykamion Norbi alatt. Jól alakultak a szabadedzések is pénteken, amikor a csapat új motor programokat tesztelt Norbival, és sikerült is fejlődést elérni. Az két szabadedzésen Norbi a 2., és 4. legjobb időt tudta autózni.
részletekSajtós: Veszprémet túl kell élni
Pontgyűjtés céljából érkezik a 23. Veszprém Ralira a Sajtós Dénes, Marcsa Nikolett páros. Ez a verseny kiemelten fontos a bajnokság szempontjából, hiszen másfélszeres pontot osztanak majd.
részletekMatics a gumikra hajt Veszprémben
Idei második murvás versenyére készül Matics Mihály és Zejda Viki a Veszprém Ralin. Három héttel ezelőtt az Iseum Ralin alig pár másodperccel maradtak le a 3-as géposztály dobogójáról, amit ezúttal a Mitsubishi Lancer Evo IX-cel nem szeretnének kihagyni. Matics szerint ennek a szerencse mellett az a titka, hogy jól kell gumit választani, aminek az érdekében alaposan felkészült, még egy gumi keménységmérőt is beszerzett.
részletekTim Gábor nem tudja folytatni a bajnokságot
Tim Gábor és menedzsere év eleje óta próbált megfelelő támogatói hátteret találni, hogy teljes idényt fusson a Skoda Octavia Cup bajnokságban. Sajnos, a harmadik verseny előtt (Autodrom Most) már jól látható, hogy nem jártak sikerrel.
részletekAz igazi szurkolóknak - Indul a labdarúgó Európa-bajnokság
A Hyundai Motor feltett szándéka, hogy a ’Mindenekelőtt az igazi szurkolók’ kampányon keresztül több ezer európai szurkoló számára tegye még emlékezetesebbé a mérkőzések élményét. Szerte Európában a nagyvárosokban a márka elvitte a közvetítéseket azon tömegeknek, akik nem jutottak el a stadionokba. A Hyundai Fan Parkok színes tömege együtt lélegzik, még ha más-más csapatoknak is szurkolnak a nézők. A 2012-es Európa-bajnokság során több mint 4 millió látogatót mozgatott meg ily módon.
részletekA visszaszámlálás elkezdődött: 30 nap a rajtig!
Párizs és Peking után tegnap este Moszkvában tartották meg a 2016-os Silk Way-rali hivatalos prezentációját, amelyet gálaest követett a Four Seasons Hotelben – 30 nappal a rajt előtt.
részletekStílusos és határozott a SEAT első SUV modellje
Az új SEAT Ateca tökéletes társ a változatos és aktív életmód mindennapjai során. A spanyol márka első SUV modellje sajátos formavilágával és sokoldalúságával hódít.
részletekKülönleges abroncsok a magyar válogatott Eb-buszán
A ma kezdődő futball Európa-bajnokságon a Continental által fejlesztett különleges gumiabroncsokkal szerelt buszok szállítják a tornán részt vevő csapatokat, köztünk hazánk nemzeti válogatottját is a 10 franciaországi helyszín között.
részletekRészletek a Heineken és az F1 együttműködéséről
A Heineken és a Formula-1 újonnan megkötött együttműködése alapján a Heineken a Formula-1 globális partnere lett. A több évre szóló partnerség a monzai Formula 1 Gran Premio Heineken D’Italia 2016 olasz nagydíjjal kezdődik.
részletekAz igazi szabadság - Miért érdemes négy keréken nyaralni?
Elkezdődött a nyár és ezzel együtt a jól megérdemelt pihenésnek is eljött az ideje. Egy nyaralás megtervezésénél a két fő kérdés, hogy hova menjünk és mivel. Az autós nyaralásokat tudjuk a legjobban az igényeink szerint alakítani, és az sem jelenthet gondot, ha nem rendelkezünk saját gépjárművel, mert néhány kattintással le tudjuk foglalni a nyaralásukhoz a legideálisabb autót.
részletekLátványos shakedown-nal startolt a Szardínia Rali
Turán Frigyes és Zsiros Gábor különleges helyszínen, az all’Ittiri Arena-ban kezdte meg a versenyzést az idei Szardínia Ralin. A két kilométeres rendhagyó super special-t hatalmas show kísérte.
részletekKazár Miklós: Nehéz lesz, de megoldjuk
Készül a nagy visszatérésre Kazár Miklós: a Pro Racers korábbi négyszeres abszolút bajnoka navigátorával, Ferencz Ramónnal a lehető legaprólékosabban felépítette felkészülését a hétvégi Veszprém Ralira.
részletek