Sajtóközlemény
A Touran 15 éve: jubileumát ünnepli a kompakt egyterű
15 évvel ezelőtt, 2003. márciusában indult a Volkswagen Touran hódító útjára. Az azóta eltelt 15 év alatt három generáció született a modellből, amely egyike a legkeresettebb egyterűeknek, szegmensében pedig piacvezető Európában.
részletekMinden milliméter számít: Már hét üléssel is rendelhető a Lexus RX
Néha egy kis változtatás is nagy különbségekhez vezet. Ez járhatott a világ vezető prémium hibrid elektromos autógyártója, a Lexus mérnökeinek fejében, amikor megalkották a világ legnépszerűbb luxus hibrid SUV-ja, az RX első hétüléses változatát (és egyben az első Európában elérhető hétüléses Lexust) az immáron Magyarországon is rendelhető vadonatúj RX L modellt.
részletekAz RC F GT3 helyet kapott az új Gran Turismoban
A Toyota Gazoo Racing idei Genfi Autószalonon leleplezett vadonatúj Toyota GR Supra versenyautója után az Emil Frey Lexus Team egyedi RC F GT3 versenygépe is helyet hapott a legújabb Gran Turismoban, így a Lexus prémium márkát is jegyző Toyota immár két legendás modellek is szerepel majd legendás Playstation játék legfrissebb kiadásában.
részletekMagyar versenyzővel rajtol hétvégén a GT4 Európa Bajnokság
Ugyan főleg az új túraautó világkupa első futama tartja lázban a hazai autósport rajongókat, de legalább fél szemmel érdemes lesz követni a GT4 Európa Bajnokság első idei versenyhétvégéjét is ahol szintén szurkolhatunk esélyes magyar versenyzőnek!
részletekA bugaci Adrenalin Kupával indul a tereprali bajnokság
Április 20-22-én az Adrenalin Kupával indul útjára a 2018-as Terep-rallye Országos Bajnokság. A Bugacon megrendezésre kerülő verseny egyben a Közép-európai Zóna Bajnokság (CEZ) futama is, így a magyar mezőny mellett a környező országok versenyzőit is láthatja a közönség.
részletekLaller ismét bringára pattan egy jó ügyért!
Közeledik a szezon, minden nyeregben töltött perc számít. Ám nem csupán a versenyekre történő fizikai alapozás okán ül drótszamárra Horváth Lajos, sokkal inkább a jótékonyság vezérli a Dakarost.
részletekA BMW M5 a világ legjobb nagyteljesítményű autója
A bajor prémiumgyártó idén sorozatban hetedik alkalommal diadalmaskodott a világ legjobb autóit díjazó szakértői szavazáson.
részletekHolnap bőg fel először a Lexus sportgép motorja
Az Emil Frey Lexus Team a sikeres téli tesztek után, fennállása óta először, mégis optimista várakozásokkal vág bele a Blancpain GT versenysorozatba: a svájci csapat két Lexus RC F GT3 versenygéppel áll rajthoz a világ legsikeresebb GT3 versenysorozatában, amely az e hétvégén, április 6. és 8. között megrendezésre kerülő zolderi Sprint Cup futammal indul, a Hungaroringre pedig augusztus 31. és szeptember 2. között érkezik.
részletekKeszthelyi Vivien bejelentette, hol versenyez idén
A világon a legfiatalabb, GT-szériában szereplő női pilótaként, közel 500 lóerős versenyautóval áll rajthoz Keszthelyi Vivien idén. A Hungaroringen is szurkolhatnak majd a 17 éves magyar versenyzőnek.
részletekKurtos: Megérte küzdeni a dobogóért
Az egri futam végeztével olyannyira jó ott állni a Dobó téren, hogy a Kurtos Róbert – Szegedi Máté páros meghatódva vette át a 3. helyért járó kupát.
részletekBakó: Áldozat nélkül nincs győzelem
Az egri futamon dupla sikernek örvendhetett a Bakó Rally Team. A Peugeot Kupában 3. helyen végzett az autó. A Rali2-es párosuk pedig a Citroennel a 6-os kategória 1. és az abszolút 2. helyet szerezte meg.
részletekEl kell felejteni a dízel személyautókat
A dízelbotrányt követően a környezetszennyező és a levegő minőségét (amely tekintetében egyébiránt Magyarország nem áll jól, egyike lévén azon 9 EU tagállamnak, amelyek leginkább elmaradtak a javítását célzó intézkedések megvalósítása terén) súlyosan kedvezőtlen irányba befolyásoló dízel autók iránti kereslet sosem látott mélyrepülést mutat, mind európai, mind hazai szinten.
részletek