Raikkönen
Raikkönen: Gyorsan meg tudtunk egyezni
A Ferrari kedden bejelentette, hogy utolsó világbajnokukra 2018-ban is számítanak - a finn F1-es pilóta bevallotta, hogy hamar egyezségre jutott a maranellói gárdával.
részletekRaikkönen kisfia ellopta a show-t Helsinkiben - videók!
Mialatt bejelentették, hogy jövőre is marad a Ferrari kötelékében, a finn F1-es pilóta családjával egy promóciós eseményen vett részt az ország fővárosában - Robin Raikkönen azonban kis túlzással többeket érdekelt, mint híres apukája.
részletekRaikkönen erős jövőt jósol Leclerc-nek
Kimi Raikkönen, a Ferrari F1-es pilótája nyilatkozott elismerően az F2-ben szereplő Charles Leclerc-ről. A finn szerint láthatunk még nagy dolgokat a monacói tehetségtől.
részletekEzért hosszabbított a Ferrari Raikkönennel
Keveseket lepett meg, hogy a maranellói F1-es istálló egyik autóját 2018-ban is a finn versenyző fogja vezetni, hiszen a logika a Jégember mellett szólt.
részletekHivatalos: Raikkönen 2018-ban is marad a Ferrarinál
Ahogy az elmúlt két évben, úgy idén is pár hónapon át folyt a találgatás, hogy vajon ez lesz-e Kimi Raikkönen utolsó szezonja Formula-1-es versenyzőként, ám a Ferrari bejelentette, ismét bizalmat szavazott a negyedik éve nyeretlen finnek.
részletekVettel óriási szerencséje Raikkönen rossz szezonkezdése
A Ferrari ebben a szezonban feltámadt és utolérte a Mercedest. Vettel egyértelműen vezérpilóta, ezt nagyrészt csapattársa pocsék szezonkezdésének köszönheti. Raikkönen valóban nem jelenthet idén veszélyt?
részletekŐk voltak Spa-Francorchamps királyai
Ha végigtekintünk a legendás F1-es pálya történetén, négy versenyző emelkedik ki közülük - az ő spái győzelmeikre tekintünk vissza.
részletekTíz dolog, amit nem tudtál Raikkönenről
A legrégibb rajongók is biztosan találnak újdonságot az érdekes információk listájában: az például megvan, hogy gokartosként a kis Kimi mindig az első este elköltötte zsebpénzét?
részletekVolt főnöke elárulta Raikkönen legnagyobb erősségét
A finn F1-es pilóta utoljára a Lotus színeiben állhatott a dobogó tetejére, még Eric Boullier irányítása alatt - a francia megosztotta legkedvesebb emlékeit a Jégemberről.
részletekÍgy bánnak a csapatfőnökök egy Raikkönennel és egy Vandoorne-nal
A McLarent irányító Eric Boullier keze alatt számos F1-es megfordult már Grosjeantól Alonsóig: ezúttal arról beszélt, miben kezeli másképp a nagyágyúkat és a feltörekvő pilótákat.
részletekAz idei F1-es szezon összes ütközése
Túl vagyunk már a 2017-es szezon első félévén, a Formula-1 pedig erre a szezonra rátett egy lapáttal. Az első 11 nagydíjhétvége összes pilótahibáját, ütközését, problémáit egyben láthatod, pörgős lesz!
részletekA Ferrari altatott a Hungaroringen?
Annak ellenére, hogy a Scuderia kettős győzelemre váltotta az első rajtsort az F1-es Magyar Nagydíjon, a Mercedes motorsport-igazgatója kételkedik benne, hogy a csapat igazi arcát mutatta volna.
részletek