Raikkönen
Csak a Ferrari erőforrásaival nem volt ma még hiba
Utolsó napjához érkezett a kollektív F1-es teszt Jerezben, ahol eddig a zárónapon sincs sok új a Nap alatt. Továbbra is a Mercedes a legaktívabb, a Ferrari a leggyorsabb, és tovább köhögnek a Renault és a Honda motorok.
részletekRaikkönen: Az idei év egészen más, mint 2014
Az elégedettség és a köszönet hatotta át Kimi Raikkönen szavait első tesztnapját követően, melyet az SF15-T volánja mögött teljesíthetett. A finn úgy érzi, hogy sok területen fejlődött a Ferrari.
részletekRaikkönen megszólalt 2016-os szerződéséről
Sokat találgatott az F1 közössége az elmúlt időben, hogy mit tartogathat a jövő Kimi Raikkönen számára – a finn versenyzőt Jerezben meg is kérdezték a folytatás lehetőségéről.
részletekRaikkönen is munkába állt Jerezben
Vizes pályán indult a harmadik tesztnap, de az aktivitásra eddig sem lehet panasz. Csak egy autó nem hajtott még ki a bokszból, a McLaren pedig máris annyi kört tett meg, mint tegnap nyolc óra alatt.
részletekÍgy hívják Kimi Raikkönen elsőszülött gyermekét
A mai napon először nevezték nyilvánosan keresztnevén a 2007-es F1-es világbajnok Kimi Raikkönen és Minttu Virtanen öt napja világra jött közös csemetéjét.
részletekAz új Ferrari jobban illik Raikkönen stílusához?
A finn versenyzőt tavaly elsősorban az autó vezethetősége hátráltatta, a csapat technikai főnöke szerint az idei konstrukció sokkal inkább megfelel a 2007-es F1-es világbajnok stílusának.
részletekA csapat erős, az autó szép, Raikkönen lelkes
A Ferrari idei F1-es versenygépének bemutatóját követően Kimi Raikkönen megosztotta rajongóival első gondolatait az idei autóról és az előtte álló szezonról. A Jégember sokat tanult a tavalyi évből.
részletekRaikkönen 2015 után is a Ferrarinál maradhat
A 2007-es F1-es világbajnok szerződésének részleteiről menedzsere, Steve Robertson beszélt a finn Turun Sanomatnak. A brit szerint a Raikkönen-Vettel páros ideális kombináció lesz a Scuderia számára.
részletekPilótabarátnők: Minttu Virtanen, az újdonsült anya
Minttu, Kimi Raikkonen kedvese kedden este adott életet első gyermeküknek. A büszke anyuka párjához hasonlóan imádja a sportokat, hiszen korábban maga is versenyzett, bár az F1-et nem mindig kedvelte.
részletekÖt jóslat a Ferrari bemutatója előtt
A hétfői mclarenes összeállítás után ezúttal itt a Ferrarié: milyen lesz az autó, mi lesz Raikkönennel, és kit fog emlegetni legtöbbször Sebastian Vettel?
részletekMegszületett Kimi Raikkönen fia
Nagyszerű hírről számolt be blogján Minttu Virtanen, melyre nem sokkal később a Ferrari F1-es csapata hívta fel a világ figyelmét. Kimi Raikkönennek tegnap éjjel egészséges kisfia született.
részletekVettel komolyan gondolja
Két hét van hátra a Ferrari idei F1-es autójának leleplezéséig, ami nemcsak az új versenygép megjelenése miatt lesz érdekes, hanem a csapat legújabb üdvöskéje, Sebastian Vettel ferraris debütálása miatt is.
részletek