DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 27. vasárnap

Raikkönen

Raikkönen elsőségével zárult a silverstone-i teszt

Kimi Raikkönen az utolsó órában ugrott az időmérő tábla élére a silverstone-i F1-es teszt záró, második napján. A legtöbb kört a Mercedes pilótái tették meg, akik ismét két autóval körözhettek.

részletek

Hamilton, Mansell vagy Clark? - Silverstone-i statisztikák

Ki a legsikeresebb brit pilóta hazai pályán, hol áll a Ferrari hűségrangsorában Kimi Raikkönen és mi a legfőbb jele annak, hogy mostanság túl sok a biztonsági autó mögüli rajt? A Brit Nagydíj statisztikai összegzéséből kiderül!

részletek

Raikkönenék soha nem adják fel!

A 2007-es F1-es bajnok leszögezte, hogy bármily messze van a Mercedes, a Ferrari mindent megtesz az utolérésükért – magyarországi esélyeikről viszont igazán „kimisen” nyilatkozott!

részletek

Raikkönen maga tárgyalta ki szerződését

Hosszabbítása kapcsán kiderült, a Ferrari finn F1-esének diplomáciai érzéke sem utolsó. Menedzsere árulta el, neki alig volt szerepe a megállapodásban, melyet Raikkönen egyetlen nap alatt nyélbe ütött.

részletek

Raikkönen szerint ezt el kell felejteniük

A Ferrari finn F1-es pilótája szerint a tempójuk és a tapadás is szörnyű volt ezen a hétvégén, nem lehetnek elégedettek az ötödik pozícióval sem - sürgősen el kell felejteniük ezt a futamot.

részletek

Raikkönen örül, hogy csalódott embereket lát

Egy eddig nem ismert tulajdonságának, a kárörvendésnek adta jelét Kimi Raikkönen. Elmondása szerint jó látni, hogy egyes embereket elszomorította a Ferrarival kötött szerződéshosszabbítása.

részletek

Raikkönent nem érdekli, hogy megverte Vettelt

Az új szerződéssel a zsebében érkező finn F1-es pilóta szerint a Ferrari egyszerűen nem elég gyors, a két Mercedest pedig lehetetlen megverni normál körülmények között ezen a hétvégén.

részletek

Raikkönen: Csak egy dolgon változtat a szerződés

Túlvan első olyan edzésnapján Kimi Raikkönen, amelyet követően már biztos 2017-es szerződésének tudatában hajthatja álomra a fejét. Persze nem ugrik ki a bőréből, már csak azért sem, mert a mai eredményeivel sem elégedett.

részletek

Van, aki szívesen lenne Raikkönen helyében

Például Romain Grosjean is egyike azoknak, akik nem utasították volna el a Ferrari ajánlatát, ha Raikkönen helyettesítésére ad szerződést az olasz istálló 2017-re Sebastian Vettel mellett.

részletek

Vettel: Kiminek és nekem a legkisebb az egónk

Sebastian Vettel már csak azért is örül Kimi Raikkönen és a Ferrari szerződéshosszabbításának, mert sok más csapattal ellentétben ők ugyanabba az irányba kormányozzák csapatuk hajóját.

részletek

Tegnap dőlt el, hogy Raikkönen maradhat

Néhány részletet árult el a finn szerződéshosszabbításával kapcsolatban Maurizio Arrivabene: csak véletlen egybeesés, hogy a bejelentés 100. ferraris futamán történt.

részletek

Mit gondolnak a többiek a Hamilton-Rosberg ügyről?

Összegyűjtöttük a mezőny véleményét a Mercedes pilótái közti helyzetről. Vettel szerint versenybaleset történt, Verstappen örült neki, Alonso szerint a jövőben is meg fog ismétlődni – Raikkönent pedig nem érdekli.

részletek