OlaszNagydíj
Helyszíni exkluzív: Bernie papa igazságot tesz
Hiába beszélik immáron évek óta, hogy Bernie Ecclestone hatalma megrendülőben van, ha nagy a gáz, még mindig a nagypapa tesz igazságot a Forma-1-es mezőnyben. A brit üzletembernek az Olasz Nagydíj pénteki napján is akcióba kellett lendülnie: a két szabadedzés között biztos ami biztos alapon, a Pirelli-ügy okán rakott rendet a fejekben.
részletekRaikkönen nem elégedett magával
Kimi Raikkönen egyelőre nem érzi tökéletesen az autóját Monzában, egyúttal pedig hozzátette, hogy egy teljesen szokványos pénteket zárt. Most akkor ez jót vagy rosszat jelent?
részletekA Force India lesz Monza meglepetése?
A szabadedzéseken ugyanis már az volt: a pilóták azonban egyelőre óvatosan fogalmaznak, és nem beszélnek dobogós esélyekről. Csak a Mercedesek és Vettel voltak gyorsabbak.
részletekVettel szerint biztos a Mercedes-pole
Sebastian Vettel mindent megtesz azért, hogy a Ferrari szurkolói előtt minél jobb rajthelyet szerezzen, de ha nem sikerül, akkor sem történik tragédia, a német ugyanis bízik az autó versenytempójában.
részletekRosberg: Meglepődtünk az előnyünkön
A Mercedes német versenyzője nem számított rá, hogy ekkora fölényben lesznek az F1-es Olasz Nagydíj első napján. Véleménye szerint holnap könnyedén ledolgozhatja Hamiltonnal szembeni lemaradását.
részletekA második szabadedzés is Hamiltoné
A Mercedesek futottak egyedüliként 1:24-es köröket a nem túl eseménydús péntek délutáni tréningen. Eddig a Force India az F1-es hétvége meglepetése, a Red Bull és McLaren szenved.
részletekNem lesz megállapodás az Olasz Nagydíjról?
Hiába bír nagy történelmi jelentőséggel Monza az F1-ben, Bernie Ecclestone megválik a versenyhelyszíntől, ha nem fizetik ki a kért összeget – a döntés a szervezők kezében van.
részletekMercedes-fölény, a Force India lehet a 3. erő
A monzai F1-es hétvége első szabadedzése alapján nem lehet kizárni, hogy a Force India nehezítheti meg a Ferrari dolgát abban, hogy hazai dobogót szerezzen. Hamiltonét pedig legfeljebb Rosberg.
részletekHelyszíni exkluzív: Mindörökké Monza
Az F1 egyik emblematikus helyszínének sorsa veszélybe került, de az olaszok nem adják fel: a közvéleményt, a sajtót akarják maguk mellé állítani – wifivel, pólóval, parmezánnal és pármai sonkával.
részletekMcLaren: Egy F1-es hír, mely már nem is hír
Lassan elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy gyártunk egy sablonhírt a McLaren motorcsere miatti büntetéseivel kapcsolatban, melyben elegendő az aktuális nagydíj nevét és a számadatokat átírni...
részletekOlasz Nagydíj: Ne maradj le semmiről!
Megérkezett ilyenkor szokásos összeállításunk, melyben áttekintjük az F1-es hétvége és annak betétfutamainak teljes programját, ráadásul a televíziós közvetítéseket is feltüntetjük.
részletekMonza: Nem ússzuk meg eső nélkül
Ha Monzára gondolunk, rendszerint verőfényes napsütéses képek jutnak eszünkbe, a most következő F1-es hétvégén viszont lehet, hogy a háromból csak két nap csillan majd meg a nap fénye az autókon.
részletek