DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 4. péntek

McLaren

Magnussen: Ez a Renault jobb a tavalyi McLarennél

Kevin Magnussen, a Renault dán F1-es pilótája szerint a visszatérő francia gyártó idei autója jobb, mint a tavalyi McLaren - dicsérte a vezethetőségét, és szerinte jól illik az ő stílusához.

részletek

Eltörölhetik az üzemanyaglimitet az F1-ben

A Stratégiai Csoport keddi ülésén felmerült szabálymódosítási javaslatok között a rajongók által egyik legbosszantóbbnak tartott korlátozás megszűntetéséről is szó esett. Végre ismét odatehetik magukat a versenyzők?

részletek

Alonso: Csak a McLaren-Honda verheti meg a Mercedest

A spanyol F1-es pilóta továbbra is úgy gondolja, hogy csak ők verhetik meg az uralkodó Mercedest, de azt is hozzátette, hogy legkorábban 2017-ben kerülhet erre sor.

részletek

Exkluzív: Miről szóljon az év? „McLaren, Honda, Alonso”

Sebastian Vettel kedden is brillírozott a Ferrarival, a Mercedes részére Lewis Hamilton után Nico Rosberg is kiállította a jeles bizonyítványt megbízhatóságból, ám a barcelonai Forma-1-es teszt második napja mégsem róluk, hanem Fernando Alonsóról szólt. A McLaren-Honda spanyolja fényévekkel jobban kezdett most, mint a tavaly, ennek ellenére visszafogott optimizmussal értékelt.

részletek

Alonso már a legjobb autóról beszél

A McLaren 119 kört teljesített a teszt első napján, ami szemlátomást Fernando Alonsót is meggyőzte. Az F1 korábbi bajnoka már arról beszél, az európai versenyekre a McLarené lehet a legjobb karosszéria.

részletek

A távozó F1-es Honda-főnök szerint jó az időzítés

Yasuhisa Arai szerint közeledik a visszavonulása a kora miatt, a japán F1-es gyártó szerint ez egy teljesen normális lépés volt a részükről - az időzítéssel Arai is egyetért.

részletek

Az ultragyors Vettel 100 %-os, meglepetés a McLarentől

Épp a másodszor is élen záró Ferrari-pilóta miatti piros zászló vetett véget a keddi körözésnek. Csupán három pilóta nem teljesített 100-nál több kört Barcelonában, de a Mercedes így is újra kiemelkedik a mezőnyből.

részletek

Fejcsere: Vezetőváltás a Hondánál

Távozik a Honda F1-es programjának első embere, Yasuhisa Arai, aki már tavaly is arról beszélt, hogy a rossz eredmények miatt folyamatos nyomást érez magán. Már ki is jelölték az utódját.

részletek

Button: Örülök, hogy nem vonultam vissza!

A tavalyinál sokkal biztatóbb kezdetet produkált az F1-ben a McLaren-Honda csapata, hiszen Jenson Button a hatodik helyre kormányozta az autót. A brit azt is elárulta, miben fejlődtek a legtöbbet.

részletek

Van oka bizakodni a McLarennek

„Az autó jobb, mint tavaly” – jelentette ki Eric Boullier. A McLaren-Honda összehasonlíthatatlanul jobban teljesít, mint az egy évvel korábbi F1-es nyitóteszten.

részletek

Így fest a mezőny az új autókkal

Vasárnap folyamán három csapat - a McLaren, a Mercedes és a Haas - is bemutatta 2016-os F1-es modelljét - a Sauber kivételével hétfőn délelőtt jön a mezőny "maradéka".

részletek

Agresszíven fejlesztett a McLaren és a Honda

Ron Dennis szerint övék az F1 legjobb pilótapárosa, Eric Boullier pedig úgy véli, hogy óvatosak lesznek az első teszten - azt azonban mindketten elmondták, hogy a csapat kőkeményen dolgozott télen.

részletek