DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 3. vasárnap

McLaren

Barcelonára fejleszt, de Monacóban bízik a McLaren

A wokingi F1-es istálló jelentős fejlesztési csomaggal áll elő a Spanyol Nagydíjra, a nyilatkozatokból azonban kiderül, igazán nem is ezt a versenyt, hanem Monte-Carlót várják.

részletek

Alig 10 percig tartott a tulajdonos öröme

A fura rekordkísérletben – hogy minél előbb összetörjük az autónkat – a sok-sok lóerő és a béna sofőr mellett egy üveg pezsgő is részt vett a brit Telegraph szerint. Úgy látszik, hogy valamelyik tényező már több volt a kelleténél…

részletek

Button változtatna Szocsi problémás kanyarján

A 2-3-as kanyarkombinációban elhelyezett tábla nem csupán Hamiltont tréfálta meg, de Button Orosz Nagydíját is megkeserítette – ő biztosan máshová tenné a következő szezonban.

részletek

Alonso szerint a McLarennek a Red Bullt kell figyelnie

A kétszeres F1-es világbajnok úgy véli, hogy az egykörös tempón kell javítaniuk, de a következő futamokról újabb pontszerzéseket vár - szóba került már az első öt hely is.

részletek

A McLaren-Honda túl van a nehezén

Legalábbis ezt állítja a csapat első embere, Eric Boullier, miután nagyszerű hétvégét zárt Alonso és Button Oroszországban, egy hatodik és egy tizedik pozíciót szállítva a wokingiaknak a futamon.

részletek

A McLaren 50 másodpercet bukott a Honda miatt

Folyamatosan komoly hátrányba helyezi Fernando Alonsót és Jenson Buttont az a tény, hogy a Honda motorjának a legnagyobb a fogyasztása a mezőnyben. Enélkül a spanyol akár 4. is lehetett volna Szocsiban, vélik a McLarennél.

részletek

Alonso: A szerencsére is szükségünk volt

A kétszeres F1-es világbajnok szerint látszik a fejlődés, de az üzemanyaggal spórolni kellett - Button úgy véli, hogy számukra továbbra is nehéz az előzés, de a dupla pontszerzés nagyon jó.

részletek

Alonso: Nem érdemeltünk többet ennél

A spanyol pilóta bármennyire küszködött, nem tudott előrébb végezni a 14. helynél, amiért csalódottan zárta az időmérő edzést Szocsiban - de bízik abban, hogy mások „segítségével" még pontszerző lehet.

részletek

Button: Tudom, mindig ugyanazt mondjuk, de...

Bár most már tényleg csak egy hajszál választotta el őket, de a McLaren-Hondának továbbra sem sikerült eljutnia az időmérő Q3-as szakaszáig. A brit azonban számos nyomát látja a fokozatos fejlődésnek.

részletek

Verstappen: McLaren? Kemény dió lesz!

A Toro Rosso F1-es ifjonca nem zárt problémamentes napot pénteken Szocsiban, de úgy véli, nagy csatában lehet majd a wokingi istálló autóival az időmérő utolsó szakaszába kerülésért.

részletek

Alonso: Jó lenne egy Q3-as szereplés

Fernando Alonso, a McLaren F1-es pilótája óva int mindenkit, mivel a pénteki eredményeik mindig jobbak, mint a szombatiak, de ezúttal is bizakodó a Q3-ba jutással kapcsolatban.

részletek

Button: Fedéllel szebb az autó, mint nélküle

A Red Bull által Szocsiban kipróbált szélvédőről még senki nem nyilatkozott olyan pozitívan, mint a McLaren brit pilótája. Jenson Button szerint az új külsővel egyenesen jobban mutat az autó, mint eddig.

részletek