KínaiNagydíj
Az orvosok döntöttek Alonso sorsáról
Bahreinhez hasonlóan – ahol a kétszeres bajnokot végül Stoffel Vandoorne helyettesítette – Kínában sem volt biztos, rajthoz állhat-e Fernando Alonso. Helyi idő szerint este 7 előtt döntöttek sorsáról.
részletekAlonso készen áll a futamra, de nem ő dönt
A kétszeres F1-es világbajnok reggel átesett az orvosi vizsgálatokon, de még nincs eredmény - jobban érzi magát és ő teljesen biztos benne, hogy autóba ülhet hétvégén.
részletekHamilton: Könnyű hétvége lehet Nico számára
Az öthelyes rajtbüntetéssel sújtott F1-es címvédő szerint könnyebb lehet majd csapattársának, de ez nem jelenti azt, hogy nem képes a győzelemre és ezért mindent meg is fog tenni.
részletekHamilton rajtbüntetést kap Kínában
Lewis Hamilton, a Mercedes F1-es versenyzője hátránnyal vág neki a hétvégi Kínai Nagydíjnak, a brit versenyző ugyanis már biztos, hogy öthelyes rajtbüntetésben részesül.
részletekRaikkönen emlékei Kínáról
A Ferrari F1-es világbajnoka, Kimi Raikkönen felidézte a 2007-es, Kínai Nagydíjon aratott győzelmét, majd a pálya jellegzetességeiről is megszólalt a finn pilóta.
részletekElső győzelme helyszínére tér vissza Rosberg
A pontverseny éllovasa egyik legsikeresebb pályájaként tekinthet a sanghajira, ahova pozitív szellemben érkezik: egyelőre csak a minél több győzelem megszerzésén gondolkozik.
részletekButton: Nem lesz könnyű versenyünk
A McLaren F1-es pilótája, Jenson Button nem számít egyszerű futamra a most hétvégén sorra kerülő Kínai Nagydíjon, mivel a csapat a tavalyi évben is szenvedett ezen a pályán.
részletekGutierrez is figyelmeztet: Kína más lesz a Haas számára
A Haas F1-es pilótája, Esteban Gutierrez is úgy véli, hogy a Kínai Nagydíj fogja megmutatni, hol is tart az újonc istálló - eddig természetesen elégedett és a stratégiában is bízik.
részletekEzért lesz még izgalmasabb a Kínai Nagydíj
A Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe beszélt arról, hogy miért számíthatunk még az eddiginél is jobb futamra Kínában - különösen a gumistratégiák lehetnek érdekesek.
részletekElőrelépést vár a Sauber Kínára
A tavalyi jó teljesítményükből építkeznek a Sauber F1-es pilótái a hétvégi Kínai Nagydíjra. Felipe Nasr és Marcus Ericsson szerint is képes lehet a fejlődésre a svájci alakulat.
részletekHaas: A középmezőny volt a tervünk, nem ez
Günther Steiner csapatfőnök sosem számított volna ilyen évkezdetre. A Haas következő céljáról és a rutintalan F1-es istálló szerelői által tanúsított remek helyzetfelismerésről is beszélt Kína előtt.
részletekKínában fordul a kocka a Haas számára?
Az újonc F1-es csapat kiváló eredményeket ért el két első nagydíján, egyelőre azonban nem tudják, a sanghaji pálya karakterisztikája mennyire fog kedvezni az autónak.
részletek