KínaiNagydíj
Stroll szerint ez könnyebb, mint az F3
A Williams kanadai F1-es pilótája nagyon várja már a várhatóan esős futamot és örül annak, hogy ők a negyedikek az erősorrendben - a Q3-mal teljesítette a kitűzött célt.
részletekVerstappen: Lehet, hogy előzni fogok néhányat!
A Red Bull holland F1-es pilótája nem volt túlságosan csalódott Q1-es kiesését követően, hiszen így legalább remek lehetősége lesz hasonló show-ra vasárnap, mint tavaly Brazíliában.
részletekEnnyi volt a különbség Bottas és Vettel között
Újabb rendkívül szoros időmérőt láthattunk, a Kínai Nagydíjon tizedek, századok, sőt, ezredek döntöttek csak az első négy helyezett között - történhetnek még meglepetések a futamon.
részletekHamilton legyűrte a Ferrarikat a pole-ért
Bár az időmérő nagyobb részében a Ferrari, különösen pedig Sebastian Vettel tűnt a leggyorsabbnak, Lewis Hamilton akkor tudott előhúzni még valamit a Mercedesből, amikor az igazán számított, így a szezon második futamát is ő kezdheti az élről.
részletekÍgy zajlott a Kínai GP időmérője
A pálya és az ég tiszta, tehát minden adott ahhoz, hogy izgalmas csatát lássunk a pole-pozícióért az idei F1-es szezon második kvalifikációján.
részletekHa Kínában esik, garantált az izgalom
A sanghaji F1-es futamok 13 éves története alatt négyszer kavarta meg égi áldás az eseményeket - ha igazak az előrejelzések, ezek alapján nem fogunk unatkozni vasárnap.
részletekRendőrök segítenek a Kínai Nagydíj biztonságos megrendezésében
Az FIA úgy döntött, változatlanul haladhat tovább a sanghaji F1-es hétvége programja, a szervezők pedig azt is lehetővé tették, hogy ha vasárnapra romlana az idő, egy mentőautó gyorsan célba juttathasson egy sérült pilótát komoly incidens után.
részletekAz első érdemi sanghaji edzés története
A köd által tönkretett pénteki edzésnap után szombat reggel már tiszta idő köszöntötte az F1-es mezőnyt a Kínai Nagydíj helyszínén. Szöveges közvetítésünkben végigkövethetitek, hogyan próbálta a mezőny behozni az elveszített időt.
részletekTragédiák utóhatása volt a törölt péntek
1986-ban egy F1-es pilóta meghalt a mentőhelikopter hiánya miatt, s Jules Bianchi tragédiája is elkerülhető lett volna, ha az FIA komolyabban veszi az időjárási fenyegetést – ezt a hibát többször nem szabad elkövetni.
részletekCsalódott, tévéző és alvó pilóták – Ezt mondják az F1-esek péntekről
Egyetlen versenyző sem azt tervezte, hogy alig néhány kört tesz meg a pénteki szabadedzéseken. Egyesek a rajongókat sajnálják, mások inkább bosszankodnak – körkép a mai nyilatkozatokból.
részletekMercedes: Most semmit sem tudunk a gumikról
Valtteri Bottas és Lewis Hamilton is nagyon sajnálja a szurkolókat, James Allison arról beszélt, hogy miben okozhat komoly problémát a szinte teljesen törölt pénteki nap.
részletekAz FIA nem akar hallani programváltozásról
Miután a pénteki napon nagy bonyodalmakat okozott a köd, többféle programváltozás lehetősége is felmerült az F1-es Kínai Nagydíjon: a szombati futam lehetősége is közéjük tartozik.
részletek