DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök

Jegyek

Minden, amit a hungaroringi WTCR-hétvégéről tudni kell

Betétprogramok, időterv, jegyinformációk, menetrend szerinti buszjáratok: összeszedtük a legfontosabb információkat azok számára, akik a hétvégén kilátogatnának a WTCR hazai versenyére.

részletek

Németország köszönetet mondhat Verstappennek

Max Verstappen hihetetlen módon vonzza a nézőket a környező nagydíjakra, legfőképpen Hollandiából. Németország jövőre visszatér a versenynaptárba, a holland pedig nagy szolgálatot tesz.

részletek

Erős biztonsági készültség Sepangban

Az év során korábban felmerült több helyszínen is, hogy terrorveszély miatt szigorítani kell a biztonsági intézkedéseken. Malajziában ilyenre nem számítanak, de így is több, mint hatszáz rendőr vigyázza majd a rendet.

részletek

Verstappen olyat tehet, mint Schumacher

Michael Schumacher korszakos egyéniség volt, akinek a kedvéért zsúfolásig megteltek a lelátók. Hosszú évek óta nem láthattunk ilyet, most Max Verstappen miatt rajong ilyen szinten a közönség.

részletek

Majdnem minden jegy elfogyott a Magyar Nagydíjra – Mi kapható még?

Két hét maradt még hátra a hazai Formula-1-es versenyig, az elmúlt évekkel ellentétben a kapura azonban lassan kitehetik a „teltház” táblát. Már csak felső árkategóriás belépők és állójegyek maradtak.

részletek

Az új F1 valóban több nézőt vonz

A Red Bull F1-es tanácsadója szerint a szabályváltozások gyümölcsözőnek bizonyultak, ugyanis már most sokkal nagyobb az érdeklődés a júliusi Osztrák Nagydíj iránt, mint egy évvel korábban.

részletek

Nincs többé olcsó állójegy a Magyar Nagydíjon

Évek óta a magyar F1-rajongók pénztárcájának legjobb barátai voltak a Forma-1 Club által értékesített állójegyek, ám idén már nem lehet 10 000 forintért lebzselni egész hétvégén a Hungaroringen - csak ennek a két és félszereséért.

részletek

Menj idén is "vonatos jeggyel" a Magyar Nagydíjra!

Vonattal a Formula 1-re. Van bárki, aki számára ez még újdonság?! Aligha. A Hungaroring és a MÁV Start Zrt. együttmûködésének eredményeként az idén immár ötödik alkalommal bocsátják ki a köznyelvben „vonatos jegyként” ismertté vált belépõt, amelynek birtokában 9990 forintért bárki szurkolhat kedvencének a Formula 1 Magyar Nagydíjon.

részletek

Kisorsoltuk a négy jegyet a Magyar Nagydíjra

Olvasóink egy héten át jelentkezhettek nyereményjátékunkra, amelynek keretében négy állójegyet sorsoltunk ki az idei, 30. Formula-1-es Magyar Nagydíjra. Aki most nem nyert, ne csüggedjen.

részletek

Nem csak dupla pontokkal, de Pharrell Williamsszel is készül Abu Dhabi

Különleges fontossággal bír majd az idei Abu Dhabi Nagydíj a bajnokság szempontjából, és ennek megfelelően a szervezők is kitettek magukért, hiszen koncertek sokaságával is igyekeznek szórakoztatni a közönséget: érkezik Armin van Buuren és Pharrell Williams is.

részletek