Hamilton
Hamilton: Csak csapattárssal igazi a verseny
A címvédő F1-es bajnok nyilatkozatában arra tért ki, két versenyző kvalitásait csak akkor lehet összehasonlítani, ha azonos autóban ülnek. Bevallotta, a Ferrarival nemigen csatázott még – többnyire előttük járt.
részletekHamilton szerződése és a Ferrari
A Mercedes F1-es istálló csapatfőnöke, Toto Wolff az Autosportnak nyilatkozva elhintette, a Ferrari rohamos fejlődése egyre égetőbbé teszi Lewis Hamilton szerződéshosszabbításának nyélbe ütését.
részletekA hátország - F1-es versenyzők és szüleik
Napjaink F1-es versenyzőinek szülei igazán sokszínűek: egyesek maguk is versenyeztek, míg mások teljesen hétköznapi emberként élnek, egy dologban azonban hasonlítanak: mindenben segítették gyerekeik pályafutását.
részletekHamilton: Szerelmes vagyok az autóba
Nem sokkal azután, hogy szakított barátnőjével, Lewis Hamilton újra lángra lobbant: Bahreinben bevallotta, négyből három győzelmet biztosító F1-es autójával került közeli kapcsolatba.
részletekHamilton boldog, Raikkönen és Rosberg kevésbé
Lewis Hamilton örült hibátlan versenyének az F1-es Bahreini Nagydíj után , Kimi Raikkönen pedig Nico Rosberg hibáját kihasználva szerezte állt pódiumra - szerintük több is volt a mai futamban.
részletekHamilton nyert, Raikkönen dobogón
Kiváló küzdelmet hozott az F1-es Bahreini Nagydíj, amely Lewis Hamilton idei harmadik győzelmével zárult. Kimi Raikkönen a 2013-as Koreai Nagydíj után állhatott újra dobogóra, Rosberg a 3. lett.
részletekBoldog Hamilton és Vettel, csalódott Rosberg
Lewis Hamilton pályafutása 42. F1-es edzéselsőségét gyűjtötte be szombaton, és természetesen elégedetten nyilatkozott az időmérő után - Sebastian Vettel pedig remek versenyt remél.
részletekHamilton Bahreinben is a pole-ban
A Mercedes F1-es világbajnoki címvédője, Lewis Hamilton a negyedik versenyhétvégén a negyedik idei pole-pozícióját szerezte, a szahíri pályán most először indulhat majd az első rajtkockából.
részletekF1-Archív: Kimi átadja a serleget Fisichellának
Giancarlo Fisichella alighanem a sportág történetének egyetlen olyan versenyzője, aki Kimi Raikkönentől vehette át az élete első F1-es nagydíjgyőzelméért járó serleget. A nagy pillanatra 12 éve éppen ezen a napon került sor.
részletekHamilton már jobban élvezi, hogy ő a bajnok
A brit versenyző arról beszélt, teljesen más érzés másodszorra aktuális világbajnoknak lenni, mint először. Akkor kevésbé élvezte, és amúgy is sok egyszeres címszerzőt találni az F1-ben.
részletekA Ferrari a leggyorsabb a hosszú etapokon?
Lewis Hamilton úgy érzi, hogy a Mercedesnek az egykörös tempóban megvan a kellő előnye, így már csak a versenyre koncentrál, ahol a Ferrarik nagyobb veszélyt jelenthetnek rájuk, mint gondolnánk.
részletekHamilton odaszúrt Vettelnek és Alonsónak
Lewis Hamilton saját elmondása szerint abban különbözik az F1-es mezőny másik két nagy sztárjától, hogy ő maga még sohasem kért első számú státuszt csapatától, míg Sebastian Vettel és Fernando Alonso igen.
részletek