Haas
Grosjean büszke karrierje legjobb szezonjára
Romain Grosjean elégedett azzal, amit elért a Lotus istállóval egy olyan nehéz F1-es szezon során, mint amilyen a 2015-ös volt, így emelt fővel hagyja el csapatát.
részletekA Ferrarit és Haast utánozta volna a Mercedes
Toto Wolff a csapattól elárulta, céljuk az volt, hogy hasonló F1-es együttműködést alakítsanak ki. A stewardok Abu Dhabiban meghozott határozata azonban értelmetlenné teszi ezt.
részletekKét csapattól tart a Sauber
A Manor sokat javulhat jövőre, a Haasról pedig könnyen elképzelhető, hogy a középmezőny elején köt ki: nem lesz egyszerű dolga a Saubernek, amely egyébként is visszaesett az év kezdete óta.
részletekA Haas elcsábítja Smedley-t a Williamstől?
Szokás szerint nem csak a versenyzők, hanem a mérnökök körében is beindul a helyezkedés egy F1-es szezon végéhez közeledve. A legújabb találgatások szerint a Williams elveszíthet egy kulcsszereplőt, de szerezhet egy másikat.
részletekA Haas még a munkamódszert is a Ferraritól lesi
Nem csak az autó számos technikai részletében, de a csapat működtetésében is hasonlítani fog a jövőre érkező Haas a vele partnerségben álló Ferrarira, ebben pedig Esteban Gutierrez lesz a segítségükre.
részletekMár olaszul tanul Grosjean
A francia versenyző nem viccel, amikor azt mondja, a Haas után a Ferrarinál akar versenyezni: már most olasz nyelven tanul. Szerinte csak rajta múlik, teremt-e lehetőséget magának.
részletekGrosjean két kör után megmondja, jó-e a Haas
Ezt állítja a csapattulajdonos Gene Haas, aki szerint ha a francia F1-es visszajelzése pozitív, rendszeres pontszerzők lehetnek. Ismét kiemelte, nem lesznek másodhegedűsök a Ferrari mögött.
részletekA Haas állítja, jobb autót épít a Ferrarinál
A más megközelítés jobb karosszériát eredményezhet, ebben bíznak az újonc F1-es csapatnál, akiket Grosjean előtt egy másik versenyző visszautasított – a csapatfőnök szerint teljesen érhető okokból.
részletekMagnussen szerződése a küszöbön volt
Kevin Magnussen is a 2016-os F1-es szezonban debütáló Haas istálló jelöltjei között szerepelt, ám ő csak abban az esetben kapott volna lehetőséget a csapattól, amennyiben Romain Grosjean nemet mond nekik.
részletek„Reméljük, szerezhetünk néhány pontot jövőre”
Ezt az F1-es mezőnyhöz 2016-ban csatlakozó Haas főnöke, Günther Steiner fogalmazta meg. A szakember bízik benne, hogy a technikai hátterükkel és két remek versenyzőjükkel elérhetik ezt a célt.
részletekGutierrez: Ez egy fantasztikus lehetőség
Magyar idő szerint szombat hajnalban jelentette be a Haas, hogy Esteban Gutierrez lesz Romain Grosjean csapattársa 2016-ban. A mexikói pilóta örül, hogy ismét lehetőséghez jutott az F1-ben.
részletekBejelentette Grosjean csapattársát a Haas
Magyar idő szerint szombat hajnalban végre fény derült az F1-es mezőnyhöz jövőre csatlakozó Haas istálló teljes 2016-os felállására. A második versenyző személye aligha ért bárkit is váratlanul.
részletek