DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

Ferrari

Három zsetont használt el a Ferrari Monzában

Az olasz istálló hazai F1-es versenyére új, fejlesztett erőforrást hozott, amelyhez igénybe vették zsetonjaikat is. Nekik még négy maradt – megnézzük, a többieknek mennyi.

részletek

„A tifosi erejével meglepetést okozhatunk!”

Ezt állítja a Ferrari hazai futamán a magát harmadik helyre kvalifikáció Sebastian Vettel. A német versenyző ugyanakkor tudja, hogy nehéz dolguk lesz a Mercedesekkel az F1-es Olasz Nagydíjon.

részletek

Alonso: A Ferrarinak nincs oka örülni

A McLaren-Honda kétszeres világbajnok pilótája ismét odaszúrt korábbi munkaadójának, szerinte ugyanis a mai időmérős eredmény ellenére sem lehetnek elégedettek az F1-ben nyújtott teljesítményükkel.

részletek

Raikkönen: Ilyen is rég volt már!

Kimi Raikkönen F1-es visszatérése óta még csak egyszer teljesített olyan erős időmérőt, mint amit most Monzában láthattunk tőle. A finn maga sem számított ilyen eredményre, de ha már összejött, vasárnap is megismételné.

részletek

„Kimi aláírásokat oszt? Ez nem lehet ő!”

A Ferrari csapatvezetője, Maurizio Arrivabene elárulta, Kimi Raikkönen még sohasem lepte őt meg annyira, mint az Olasz Nagydíj csütörtökjén, amikor kifejezetten nagy örömmel töltött időt a rajongókkal.

részletek

Raikkönen nem elégedett magával

Kimi Raikkönen egyelőre nem érzi tökéletesen az autóját Monzában, egyúttal pedig hozzátette, hogy egy teljesen szokványos pénteket zárt. Most akkor ez jót vagy rosszat jelent?

részletek

„Monzával együtt a show is távozna az F1-ből”

A Formula-1 a magja egy részét veszítené el, ha eltörölnék a monzai helyszínt a versenynaptárból, így mindenképpen küzdeni kell a maradásáért – állítja Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke.

részletek

Vettel szerint biztos a Mercedes-pole

Sebastian Vettel mindent megtesz azért, hogy a Ferrari szurkolói előtt minél jobb rajthelyet szerezzen, de ha nem sikerül, akkor sem történik tragédia, a német ugyanis bízik az autó versenytempójában.

részletek

Mercedes-fölény, a Force India lehet a 3. erő

A monzai F1-es hétvége első szabadedzése alapján nem lehet kizárni, hogy a Force India nehezítheti meg a Ferrari dolgát abban, hogy hazai dobogót szerezzen. Hamiltonét pedig legfeljebb Rosberg.

részletek

A Ferrari pilótáért cserébe adna motort a Red Bullnak?

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne is elutazik az Olasz Nagydíjra, ami önmagában nem is lenne meglepő, ám az üzletembernek fontosabb dolga lesz, mint hogy csapata garázsában drukkoljon.

részletek

A Ferrari most mindenkit megtart

Azok után, hogy a 2014-es szezon végén szinte az összes fontos embert lecserélték a maranellói F1-es csapatnál, úgy tűnik, hogy idén a stabilitás volt a cél: az utolsó kulcsember is aláírt 2016-ra.

részletek

Amikor... a rajongók szétloptak egy Benettont

Könyvtárat lehetne megtölteni a Sebesség Templomának F1-es pillanataival, a 2015-ös verseny előtt Monza legjeit gyűjtöttük össze - a legszorosabb befutótól a legtiszteletlenebb drukkerekig.

részletek