Ferrari
Hamilton: Most igazi csata lesz a Ferrarival
Lewis Hamilton biztos benne, hogy eljött az idő, hogy igazán nagy csatát vívjanak a Ferrarival az F1-es Kínai Nagydíj hétvégéjén, ugyanis az olaszok nagyon erősnek tűnnek a pénteki nap alapján.
részletekAz első hely ellenére nem áll jól a Ferrari?
Kimi Raikkönen szerint jó, hogy a második szabadedzésen ő végzett az élen, de a gumikkal egyelőre nem állnak jól és ez a futamra nézve nem sejtet sok jót - nem volt elégedett a finn F1-es világbajnok.
részletekVettel eddig bizakodó, de óvatosságra int
A pénteki F1-es szabadedzések jól alakultak a Ferrari számára, hiszen a második gyakorláson Raikkönen és Vettel végzett az első két helyen - a német szerint azonban még tudnak fejlődni.
részletekVettel: Most nem számít a bahreini probléma
A Ferrari négyszeres F1-es világbajnoka úgy véli, hogy a két héttel ezelőtti meghibásodás nem jelent komoly gondot, inkább több kisebb probléma szerencsétlen összjátéka volt.
részletekRaikkönen: A csomag nem olyan, mint amilyet akarunk
A Ferrari finn F1-es világbajnoka szerint nyilvánvalóan fejlődtek, de a teljes csomag még nem olyan jó, mint amilyennek lennie kellene - azt viszont hozzátette, hogy a tempójuk rendben van.
részletekRaikkönen emlékei Kínáról
A Ferrari F1-es világbajnoka, Kimi Raikkönen felidézte a 2007-es, Kínai Nagydíjon aratott győzelmét, majd a pálya jellegzetességeiről is megszólalt a finn pilóta.
részletekEddig Rosberg és Wehrlein rajtolt a legjobban
Az idei két F1-es futam közül egyiken sem Ferrari-pilótáé volt a legjobb rajt és nem jelenthető ki, hogy hátrányban lenne a Mercedes ezen a téren - szimplán csak sokkal több múlik a pilótákon.
részletekA Ferrari még nem képes a győzelemre?
Gerhard Berger és David Coulthard is kételkedik benne, hogy a Ferrari F1-es csapata képes lesz legyőzni a Mercedest a 2016-os világbajnoki címért folytatott küzdelemben.
részletekVettel: Az F1 átláthatatlan a nézők számára
A Ferrari négyszeres F1-es világbajnoka szerint a sportág túl futurisztikus, nem tud vele azonosulni a néző és a pilótákat sem győzi meg az, hogy keveset fogyasztanak az autók.
részletek„A valóság nem túl biztató a Ferrari számára”
A korábbi F1-es, Allan McNish szerint a Scuderiára nehéz feladat vár, ha egy szinten akarnak lenni idén a Mercedesszel. Rosberg Bahreinben sokkal nagyobb előnnyel nyerhetett volna, mint végül tette.
részletekA Ferrarinál nehezen beszélnek Schumacherről
Sebastian Vettel elárulta, a mai napig érezhető, hogy a Ferrari F1-es csapatánál nagyon hálásak Schumachernek – ám ha a jelenlegi helyzete kerül szóba, sokan nehezen tudják kezelni a szituációt.
részletekHorner: A Haas sikere jót tesz az F1-nek
A Red Bull F1-es csapatfőnöke sokakkal ellentétben nem érzi úgy, hogy a Haas és a Ferrari roppant szoros együttműködése káros lenne az F1-re nézve. Pedig néhány napja még ő is beszólt nekik…
részletek