Button
Ugye tudjátok, mit kap Alonso és Button?
Valamit betesznek valahova, emiatt pedig a króm-piros F1-es autókat hátrébb teszik a rajtrácson. A forgatókönyv, amit 2015-ben már számtalanszor láttunk, Mexikóvárosban is megismétlődik a McLarennél.
részletekButton: Hiányzik egy kanyar Mexikóból
Hétvégén az F1-es mezőny visszatér az újjáépített mexikóvárosi aszfaltcsíkra – a versenyzőknek többnyire tetszik a vonalvezetés, de a 2009-es világbajnok hiányol egy klasszikust.
részletek"Egy kicsit flúgos, nem igaz?" - a legjobb rádiós beszólások Austinból
Az F1-es pilóták a hétvégi USA Nagydíjon is hozták a kötelezőt, és mivel nem éppen unalmas versenyt futottak, akadt pár egészen mókás rádiós üzenet is mint például a címben olvasott, Jenson Buttontól származó.
részletekAlonso csodatételre készült Austinban
A spanyol versenyző így jellemezte az eredményt, amit elérhetett volna az F1-es USA Nagydíjon, ha nem támad motorgondja – a versenyt élete egyik legjobb futamának tartja.
részletekMassa nagy balesettől tart
A brazil pilóta 7. rajthelyet ért el a mai időmérőn, de úgy érzi, a körülmények túl veszélyesek voltak. Két másik tapasztalt F1-es, Button és Alonso is osztja álláspontját.
részletekButton megsemmisítő csapást remél Alonsótól
Talán még sohasem nyilatkozott úgy egy F1-es versenyző, hogy azt szeretné, ha a csapattársa megalázó vereséget mérne rá, Jenson Button azonban most mégis így tett. Persze jó oka van rá, hogy ezt kívánja.
részletekButton: Még nem végeztem az F1-gyel
A McLaren-Honda brit pilótája úgy érzi, rengeteg dolog van még, amit szeretne elérni ebben a sportágban. A 2009-es világbajnok bizakodó a wokingi istálló jövő évi F1-es esélyeit illetően.
részletekMi lesz Buttonnal, ha eljön a visszavonulás ideje?
A brit F1-es pilóta szerződéshosszabbítását nemrég jelentette be a McLaren, aki egyelőre nem fél attól, mi lesz vele, ha már nem a száguldó cirkusz tagjaként fogja körbeutazni a világot.
részletekButton: Magnussen F1-es ülést érdemel
A mezőnyben egyre kevesebb hely, de a dán pilóta eltökélt afelől, hogy 2016-ban ismét versenyezni fog - tavalyi csapattársa szerint van rá esély, hiszen közelről figyelhette fejlődését.
részletekMi a megoldás a pénteki unalomra?
Az Orosz Nagydíj első edzésnapja kitűnő példa volt arra, hogy ha beüt a krach a pályán, a helyszíni és tévé előtti nézők is halálra fogják unni magukat - kérdés, mivel lehetne felrázni az F1-et péntekenként?
részletekAlonso: Örömteli, hogy kiestem a Q1-ben
Fernando Alonso komoly hangulatváltozásokon esik át ezekben a hetekben. Az F1-es Orosz Nagydíj időmérője után például megállapította, hogy pozitívumai vannak a korai búcsújának.
részletekButton: Javult a McLaren tavalyhoz képest
Ezt állítja a korábbi F1-es világbajnok, aki az MP4-30 tervezésében tevékenyen közreműködő, Red Bulltól átcsábított aerodinamikai szakember, Peter Prodromou munkásságát dicséri.
részletek