DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek

BritNagydíj

Horner: Most jó lett az autó is

A Red Bull F1-es csapatfőnöke szerint Max Verstappen megint bámulatos volt, de a csapatot és az autót is megdicsérte a silverstone-i pole után.

részletek

Colapinto „nem aggódik túlságosan” a jövője miatt

„Nem ideális” az újabb hiba és Q1-es kiesés, de az Alpine argentinja állítja: előreléptek valamelyest eddig az F1-es Brit Nagydíj hétvégéjén.

részletek

Russell nem számított ilyen jó eredményre

A Mercedes brit F1-es versenyzője nem számított top 4-es helyezésre Silverstone-ban, de az utolsó körben életre keltek, „mega erős” kört futott, az eredmény pedig egy kellemes meglepetés lett.

részletek

Piastri: Elképesztő első, zűrös második kör

Oscar Piastri az első gyorskörét „elképesztően jónak” nevezte Silverstone-ban, de az utolsó körét elrontotta – és bár pole nem lett belőle, tartalékot még lát magában.

részletek

„Szerettem volna első lenni Silverstone-ban” – Norris

A McLaren britje egyelőre beéri a második sorral, de jobb eredményt szeretett volna hazai közönsége előtt. A futamon nemcsak Max Verstappennel számol.

részletek

Verstappen maga mögött tartaná a McLareneket

Élvezte a silverstone-i időmérőt a pole-t szerző F1-es címvédő, akit segített a Red Bull beállítás-választása is. De vajon elég jó lesz-e a versenytempójuk is?

részletek

Az F1-es Brit Nagydíj időmérőjének végeredménye

Verstappen, Piastri, Norris a top három, a Red Bull szerezte meg a pole-pozíciót Silverstone-ban.

részletek

Verstappen a pole-ban a Brit Nagydíjon

Ellopta a McLarenektől és a Ferrariktól az első rajtkockát, a világbajnok indulhat az élről Silverstone-ban. Piastri legyőzte Norrist.

részletek

Ez volt az F1-es Brit Nagydíj időmérő edzése

A Ferrari remek formában, de a McLaren a favorit a silverstone-i F1-es hétvége időmérőjén – kövesd velünk élőben!

részletek

Bearman nagyon súlyos büntetést kapott

Az F1-es Brit Nagydíj időmérője előtt komoly büntetést kapott Oliver Bearman, miután piros zászló alatt száguldozott és összetörte autóját a bokszbejáratban – már 8 büntetőpontja van.

részletek

F1-es Brit Nagydíj – a 3. szabadedzés végeredménye

Leclerc-elsőség az utolsó tét nélküli edzésen, de tizeden belül hozzá képest a McLaren és Verstappen is: mutatjuk az FP3 sorrendjét Silverstone-ból.

részletek

Leclerc-é a szoros utolsó edzés az F1-es Brit Nagydíjon

Ferrari-vezetéssel fordul rá az időmérőre az F1-es mezőny Silverstone-ban, de a McLaren és Verstappen is tizeden belül zárt. Bortoleto a végén törte össze a Saubert.

részletek