Bottas
Bottasék nem sietik el a gyerekvállalást
A Williams finn F1-es versenyző és sikeres úszónő kedvese eljegyzésük után egyelőre inkább a karrierjükre koncentrálnak, még nem tervezik a családbővítést.
részletekBottas: Monza körül dőlhet el a sorsom
A kijelentésre sokan felkaphatják fejüket, a Ferrari ugyanis hagyományosan éppen az Olasz Nagydíjon szokta bejelenteni F1-es versenyzői felállását. A Scuderiával eközben már Carlos Sainzt is szóba hozták.
részletekWilliams: Utólag könnyű okosnak lenni
Valtteri Bottas meglehetősen csalódottan nyilatkozott a finn sajtónak az F1-es Brit Nagydíj után, azt pedig még csapata is beismerte, gyorsabb lehetett volna Massánál, és talán a végeredmény is máshogy alakul.
részletekMagyarázkodik a Williams
A grove-i istállónak sikerült felkorbácsolnia az indulatokat azzal, hogy két egymásnak ellentmondó utasítást adott – az F1-es Brit Nagydíj elején első és második helyen álló – versenyzőinek.
részletekMassa: Kettőnk közül én voltam gyorsabb
Az F1-es Brit Nagydíj legnagyobb csalódását a Williams okozta. Pedig a futam elején első és második hellyel vezették a versenyt, Bottas pedig hajlott rá, hogy Massát is megelőzze.
részletekHamiltonnak esett a legjobban
Bár a verseny eleje a Williamsekről szólt, a hajrában pedig csapattársa közeledett rá vészes tempóban, a legjobb pillanatban érkező eső győzelmet ért Lewis Hamiltonnak a silverstone-i F1-es futamon.
részletekWolff tippje Bottasra: Ferrari vagy Williams
Toto Wolff megerősítette a találgatásokat arra vonatkozóan, hogy Valtteri Bottas a következő F1-es szezonban lehetséges, hogy a Ferrarira vált, ellenkező esetben azonban marad a Williams istállónál.
részletekSusie Wolff örül, hogy közel maradt Massához
Ritka lehetőséget kapott a Williams pilótanője azzal, hogy pályára vihette a csapat F1-es gépét a silverstone-i edzésen. Ő ugyan örül, Massa és Bottas azonban már előre félnek az időmérőtől.
részletekÁllatságok - F1-es pilóták házi kedvencei
Azt gondolhatnánk, hogy a Formula-1-es pilóták sok elfoglaltságuk és a kevés otthon töltött idejük miatt nem tartanak állatot – ennek ellenére jó néhány olyan versenyző van, aki megosztja otthonát egy vagy több kutyával vagy cicával, sőt családtagnak tekinti őket. Szerencsés esetben a pilóta magával viheti kedvencét utazásaira és a versenyekre is, a többiekre valószínűleg az otthon maradt családtagok vigyáznak, míg a gazdi távol van.
részletekVersenyzők: Nem akarunk veszélyesebb F1-et!
Többek között Jenson Button is leszólta Kimi Raikkönen korábbi kijelentését, aki a veszélyt hiányolta a nagydíjakról. Ő inkább annak örülne, ha az aerodinamika nem nehezítené meg az előzést.
részletekRaikkönen ideje lejárt a Formula-1-ben?
A finn F1-es pilóta ferraris szerződése lejár év végén, és ha nem alkot valami kiemelkedőt, a Ferrari nem lesz rest megválni tőle - David Coulthard szerint is itt az idő a váltásra.
részletekRádió: Újra tanítják az F1-et a pilótáknak
Az Osztrák Nagydíj legérdekesebb rádiós beszélgetései közt többször láthatjuk, hogy a versenyzők nem mindig értik a nekik szóló üzeneteket. Vettel már a leintés után megbocsátotta az elbukott dobogót.
részletek