DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök

Belga Nagydíj

Alonso: Váratlanul jó eredmény ez a McLarennek

Fernando Alonso a hetedik pozícióban futott be a Belga Nagydíjon, és a verseny végén még a két williamses pilótát, és Kimi Raikkönent is sikerült maga mögött tartania.

részletek

Bottas: Nem éltünk az elején a lehetőséggel

A szombati nap csalódást keltő eredménye után a vasárnapi nagy kavarodás sem jött jól ki a Williamsnek a Belga Nagydíjon, mivel pilótáik a nyolcadik és a kilencedik pozícióban végeztek.

részletek

A Williams kijavítja a hibát a versenyre

Szombaton mindkét Williams pilóta elmondta, hogy szoftverprobléma hátráltatta őket a belga időmérőn. Rob Smedley biztosított róla mindenkit, hogy a csapat a futamra meg fogja oldani a problémát.

részletek

A bokszból vagy a rajtrácsról indul Hamilton?

A Belga Nagydíj hétvégéjének egyik büntetését elszenvedő pilótája, Lewis Hamilton sorolta fel az érveket azzal kapcsolatban, hogy honnan jobb rajtolni, a bokszból vagy a rajtrács legvégéről.

részletek

Alonso szerint hatalmas a Honda javulása

Legalábbis a tavalyi Belga Nagydíjon elért teljesítményéhez képest. A spanyol világbajnok a 2015-ös és a mostani különbséget vette alapul a pole-pozícióhoz viszonyítva. A számok meggyőzőnek tűnnek.

részletek

Ocon: Én leszek a legboldogabb a rajtrácson

Esteban Ocon számára a Belga Nagydíj lesz az első F1-es futam, amihez rajthoz állhat a 2016-os szezonban. Ennek megfelelően a francia rendkívül izgatott a vasárnap délutánt illetően.

részletek

Vettel: Ennél sokkal többet vártam

Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es pilótájának sem sikerült jól az időmérő edzése. A német versenyző csak a negyedik pozícióból vághat neki a vasárnapi Belga Nagydíjnak.

részletek

Alonso tanulna a motorhibákból

Fernando Alonso, a McLaren F1-es pilótája összesen négy kört tudott megtenni szombaton az autójával, így a pénteken kezdődő gondokat, úgy tűnik nem sikerül megoldani a wokingiaknak.

részletek

Szoftverprobléma hátráltatta a Williamseket

Nem úgy sikerült a Belga Nagydíj időmérő edzése a Williams pilótáinak számára, ahogy azt eltervezték, hiszen csak a nyolcadik és a tízedik pozícióból rajtolhatnak el a vasárnapi futamon.

részletek

Verstappen újabb rekordot döntött

Max Verstappen, az F1 legfiatalabb futamgyőztese a Belga Nagydíj szombati napján ismét új rekordot állított fel, és nagyon boldog, hogy ezt rengeteg holland szurkoló előtt sikerült véghez vinnie.

részletek

Button: Kimiénél is jobb a versenytempónk

Jenson Button, a McLaren F1-es pilótája értékelte a Belga Nagydíj hétvégéjének pénteki napját. A veterán pilóta elégedett az autó egyensúlyával és versenytempójával a két szabadedzés után.

részletek

Kimi: Spa a semmi középen épült F1-es pálya

Kimi Raikkönen, a Ferrari F1-es pilótája beszélt egy kicsit a belga aszfaltcsík jellegzetességeiről, és arról, hogy melyik részeket kedveli igazán ezen a helyszínen vezetés közben.

részletek