Autó
Genfben érkezik a Volkswagen új tanulmányautója
Az idei Genfi Nemzetközi Autószalonon a Volkswagen márkánál két modell áll a figyelem középpontjában: egyrészt bemutatkozik az up! városi kisautó új változata, amely hamarosan nem mindennapi extrafelszereltségek sorával és továbbfejlesztett okostelefon-integrációval jelenik meg a piacokon. Másrészt pedig egy lélegzetelállító tanulmányautóval készül a wolfsburgi székhelyű vállalat, amely ezzel a divatos, megfizethető SUV modellel új színt visz a kompakt kategóriába.
részletekSamsung Connect Auto – úton az autózás jövője felé
A Samsung Electronics Samsung Connect Auto elnevezésű innovatív, összekapcsolt autós megoldása új utakat nyit meg az autóvezetők előtt. A gyártó a szolgáltatások és termékek olyan rendszerét hozta létre, amely biztonságosabb, még inkább környezetbarát és élvezetesebb autózást tesz lehetővé mind az egyéni, mind pedig az üzleti felhasználók számára.
részletekHárom új Toyota modell is bemutatkozik Genfben
A Toyota a hamarosan megnyíló Genfi Autószalonon (március 1-13.) leplezi le a C-HR tanulmányon alapuló, régen várt sorozatgyártású szabadidő autót, valamint az új PROACE buszt és Hilux modelleket.
részletekCivil harckocsi a Mercedestől
A Mercedes gondolt egy merészet, és elkészítette az első páncélozott civil járművet, amely megfelelő biztonságot nyújt az utasának és kellően elegáns megjelenést is biztosít.
részletekEz történik, amikor egy félmeztelen nő elvonja a figyelmedet a vezetésről
... és máris megvan a baj, legalábbis emberünk már nem igazán tudott koncentrálni arra, hogy mi folyik a pályán...
részletekTökéletesen sportos az új Seat Leon ST Cupra 290
A mindennapos használatra tervezett sportautók egyik legjobbja most még erősebben és még intenzívebb érzelmeket ébresztve mutatkozik be.
részletekŰrhajóba illő utastér az új Opel GT Conceptben
Kívül-belül egyaránt meggyőző álomautó: az Opel GT Concept megmutatja, hogyan néz ki a jövő sportautója – egyszerre purista és lélegzetelállító. A kupé a Genfi Autószalonon (március 3-13.) ünnepli világpremierjét.
részletekAz új 30 KWH-s Nissan Leaf megtöri a jeget
Az új, megnövelt hatótávolságú és továbbfejlesztett funkciókkal rendelkező 30 kWh-s Nissan LEAF európai bevezetésének alkalmából a Nissan lebilincselő videót tett közzé, amelyben végigkövethetjük, hogyan tör ki az autó a jégpáncél alól a lélegzetelállító szépségű norvég Norefjell hegységben.
részletekHat magyar csapat a Shell Eco-Marathon londoni versenyén
28 országból 229 diákcsapat, köztük öt egyetemi és egy középiskolás magyar csapat kapott meghívást az üzemanyag-hatékonysági versenyre.
részletekKár érte - Európa nem kap a sportos Fiat-pickupból
Az európai ügyfelek egyelőre kénytelenek nélkülözni a Fiat vadonatúj pickupját, ami szomorú tény, ugyanis meglehetősen mutatósra sikerült a platós Toro.
részletekA kajakkirálynő új autója
Kovács Katalin, a háromszoros olimpiai bajnok, 31-szeres világbajnok és 29-szeres Európa-bajnok minden idők legeredményesebb női kajakozója átvette új autóját, az olimpiai éremkollekcióval dekorált Seat Leon ST 2.0 TDI X-Perience DSG S&S típust.
részletekKiss Norberttel száguld tovább a Europcar
Ki képviselhetné jobban a Europcar autókölcsönzőt, mint egy olyan személy aki többször bebizonyította tehetségét az autósportban. Kiss Norbert, a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző lett idén a cég arca.
részletek