DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 25. péntek

Autó

Nagyságrendet lép az ország elektromosautó-töltőben

Elindult a hálózat kiépítése, csütörtökön Nyíregyházán átadták az első olyan elektromosautó-töltőállomást, amit az ALDI és az E.ON együttműködéseként alakítottak ki. Az energiavállalat és a kereskedelmi áruházlánc múlt évben kötött megállapodást arról, hogy 123 magyarországi ALDI parkolójában lesz elérhető E.ON által telepített és üzemeltetett töltőpont. Az első 6 oszlopot Nyíregyházán építették ki és helyezték üzembe, a hálózatba a tervek szerint nyár közepéig Szolnokot, Debrecent, Pécset, Székesfehérvárt, Veszprémet, Győrt és Sopront is bekapcsolják.

részletek

Megduplázta az állami támogatást a Renault

A közlekedésben a belső égésű motorok szerepének csökkentése és az elektromos járművek elterjedése kínálhat megoldást a szén-dioxid kibocsátással járó környezeti terhelés visszaszorítására. A nemzeti kormányok adókedvezményekkel segítik az elektromos autózás elterjedését a magánszférában. A Renault Hungária Kft. pedig most megduplázza az állami támogatás mértékét, így akár három millió forint kedvezménnyel válik elérhetővé a márka elektromos modellje, a ZOE speciális verziója.

részletek

Klasszikusok között debütált hazánkban a BMW Z4 és a 8-as Cabrio

A május első hétvégéjén szervezett VI. Balatonfüred Concours d’Elegance klasszikus autócsodái mellett mutatkozott be Magyarországon a bajor prémiumgyártó vadonatúj roadstere, a BMW Z4, illetve az új BMW 8-as sorozat luxusszínvonalú modellpalettájának második képviselője, a BMW 8-as Cabrio.

részletek

Autóikról meséltek Michelisz Norbi szurkolói

Szörny, Suzi és Phil Collins – többek között ezeket a neveket adták Michelisz Norbi rajongói az autójuknak. Az OMV WTCR hazai futamához kapcsolódó kérdőívéből emellett az is kiderült, hogy igencsak nagy volt a hazai rajongók várakozása Norbi teljesítményével szemben

részletek

Hatodik alkalommal nyűgözték le a közönséget a klasszikus járműkülönlegességek a Balaton parton

A nem kifejezetten kegyes időjárási viszonyok ellenére is több ezer nézőt kápráztatott el múlt hétvégén a Balatonfüred Concours d’Elegance, vagyis a régiónk egyik legnagyobb klasszikus járműkülönlegességeket felvonultató seregszemléje.

részletek

23 colos személyabroncsok is készülnek Nyíregyházán

Az utóbbi években, több nagy teljesítményű SUV-modell megjelenésének hatására a szabadidőautó járműszegmensben igen jelentős piaci bővülés tapasztalható. Ez újabb kihívást jelent az abroncsgyártók számára is: magasabb, a személy- vagy sportautókénál jóval magasabban elhelyezkedő tömegközéppontú, sokkal nehezebb felépítményű járművekre kell egyre több és egyre jobb termékeket kínálniuk - az ilyen abroncsokra ráadásul nagyobb oldalirányú és centrifugális igénybevétel is jellemző.

részletek

Négy ikonjával indul a Skoda a Bodensee-Klassik-on

Történetének négy alapvetően eltérő karakterű mérföldkövével bővíti a Skoda a május 2. és 4. között immár nyolcadik alkalommal megrendezett Bodensee-Klassik mezőnyét. A német és osztrák Elő-Alpok tájain vezető népszerű oldtimer- és youngtimer-rali alkalmával a Skoda SuperB 3000 OHV luxuslimuzinnal, a hatvan éve bemutatott Skoda Octavia modellel, a SUV-modellek rendkívül ritka Trekka előfutárával és a népszerű farmotoros Skoda Rapid 135 kupéval áll rajthoz a Skoda. Az útvonal mintegy 570 kilométer hosszan vezeti a nagyjából 180 járműből álló mezőnyt a csodálatos tájak mellékútjain.

részletek

Vezetési Stílusteszt: Így közlekednek a kézis klasszisok

A MOL-PICK SZEGED Kézilabdacsapata vett részt abban a kampányban, mely az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságának szakmai támogatásával hívja fel a figyelmet defenzív, vagyis együttműködő vezetési stílus jelentőségére a balesetek megelőzésében. Kiderült: a hétszeres Magyar Kupa és háromszoros magyar bajnokcsapat három sztárja nemcsak a pályán, hanem az utakon is csapatjátékos. De vajon milyen általában a magyar sofőrök vezetési stílusa? A Groupama Biztosító országos kutatásából erre is fény derült.

részletek

Tökéletes képminőség, kijelző nélküli design

Az autós navigációk és fedélzeti kamerák vezető gyártója, a Mio örömmel mutatja be legújabb kameráit, a MiVue J sorozat tagjait. A diszkrét, kijelző nélküli design még jobb vezetési élményt nyújt: a kamera a visszapillantó tükör mögé helyezhető, így akadálytalan marad a kilátás. Az új Mio MiVue™ J85 és MiVue™ J60 kamerák első osztályú képminőséget nyújtanak (akár 2.5K QHD 1600p) és fejlett vezetésbiztonság-technológiával felszereltek. Sebességmérő-kamera figyelmezetéseket küldő GPS és fejlett gépjárművezetés támogató rendszer (ADAS) gondoskodik a biztonságos vezetésről, a beépített WIFI pedig lehetővé teszi, hogy azonnal másolatot készíthessünk a felvételekről, és a MiVue™ Pro alkalmazáson keresztül közvetlenül telefonra rögzíthessük a videókat. A WIFI-n keresztül elérhető OTA (Over-the-air) sebességmérő-kamera adatok és firmware frissítések pedig a készülékek teljes élettartama során ingyenesek!

részletek

Na ezért lassítsunk nagy esőben

Felhőszakadás ide vagy oda, a Mercedes sofőrje úgy gondolta, hogy ez őt nem zavarja - egészen addig, amíg az aquaplaning meg nem viccelte. Mindenki lassított, ő nem...

részletek

Menetpróba - Mercedes-Benz E400d 4 Matic

Elmond mindent a tesztautónkról, hogy 5,2 másodperc alatt gyorsul százra, 700 Nm mozgatja, miközben alig fogyaszt. Meglepő, hogy ezek a tulajdonságok egy új dízelmotornak köszönhetők, nem pedig a hibrid technikának.

részletek

Autópiaci Trendek: Egy Suzuki áltagosan 16 nap alatt talál új gazdát

Havi szinten csaknem 2 millió ember keres autót a Használtautó.hu felületén. Nem csak preferenciájukat, hanem az elérhető és eladott autók jellemzőit is mutatja az Autópiaci Trendek adatbázis.

részletek