DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Kiss Norbi belevág a vegánságba

A világban egyre többen állnak át vegán életmódra, az egyik leghíresebb élsportoló, aki így tett, a Formula-1 négyszeres világbajnoka, Lewis Hamilton volt. Magyarországon is vannak a mozgalomnak követői, például a kamionos Kiss Norbi személyében.

Ha Kiss Norbi a táplálkozásában eddig esetleg nem is, állatvédőként, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi tagjaként már régóta ezt a tábort erősítette.

Arról, hogy egy átlagembernek a szocializációja és sokszor akár az információk hiánya miatt mennyire nehéz azt a döntést meghoznia, hogy a táplálkozásából is mellőzzön minden állati eredetű ételt, a Maxi Rádió Noé Misszió című műsorában beszélt, többek között Váli Tamás vegán testépítő társaságában.

A Facebookon is elérhető Maxi Rádió-adás végéből kiderült az is, hogy Kiss Norbi, egyelőre egy hónapra, a versenymentes időszakra belevág a vegán életmódra, amelyben a másik interjúalany, Váli Tamás lesz a segítségére. A kamionos már régóta kacérkodik a vegánság gondolatával, ráadásul efelé lökte őt Lewis Hamilton döntése is. Azt nem titkolta, hogy bár megpróbálja, számít arra, hogy egyszerű dolga nem lesz:

kiss1



„Az elmúlt 33 évemben nem ebben szocializálódtam, szóval biztos nagyon nehéz lesz, de megpróbálom! Garanciát nem vállalok... De nem az a fajta vagyok, aki megrémül egy kis kihívástól.”

A teljes adás, benne a macskamentő alapítvánnyal és a vegánság témakörével, az ezzel kapcsolatosan fellépő nehézségekkel, valamint Kiss Norbi (egyelőre) egyhónapos vállalásával itt érhető el:

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: