DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Tereprali

Opel Dakar Team: Örömautózás – Szalay-módra

Rövid volt, de velõs. Az Africa Race szervezõi az utolsó elõtti szakaszon sem bíztak semmit a véletlenre – mindent megtettek annak érdekében, hogy a versenyzõk jó emlékekkel távozzanak a viadalról. Volt itt minden: kisebb és nagyobb dûnék, homokos és gyors szakasz, szavannás terep, amelyen lehetett nyomni a gáz – és õk ez utóbbit szeretik, a legjobban.

Nem csoda, hogy a gondok dacára (mert gondok persze minden nap akadnak egy maratoni terepraliversenyen) mindenkinek fülig ért a szája a mauritániai-szenegáli határon. Egyrészt afölötti megkönnyebbülésükben, hogy majdnem a végére értek a hatezer kilométeres száguldásnak, másrészt mert élvezték a szakaszt. 

-temp-AFR16D06A0421_1



„Jó kis nap volt, az eleje csikicsukis, azután következett egy dûneátkelés, amelyen nekünk megint meg kellett állni, mert a Mokka újból ledobta az ékszíjat, és azt vissza kellett tenni” – mondta a szakaszon 13. helyen végzõ Szalay Balázs, amihez navigátora, Bunkoczi László annyit tett hozzá, hogy egyre rutinosabbak ebben a mûveletben, mivel az utóbbi napokban sajnos volt alkalmuk gyakorolni. 

„Már nagyon flottul megy az ékszíjcsere, öt perc alatt megvagyunk vele, és már meg sem égetem közben a kezem” – mosolygott az Opel Dakar Team navigátora, majd még azt is elmondta, rögtön a szakasz elején volt egy mókás rész, amelyen le kellett térni az elõzõ napi nyomról, de sokan automatikusan követték az előző napi irányt, és jól el is tévedtek. 

-temp-AFR16D07A0824_1

„Az ékszíjcsere után lendületesen mentünk a dûnék között – folytatta Szalay –, de a legélvezetesebb  mégis a szakasz vége volt, amikor már megjelent a vegetáció, és a tevefüveket, bokrokat és fákat kerülgetve lehetett csúsztatni az autót a homokban. Imádtam. Az ékszíjcsere után egyébként megelõzött minket a Tatra és a két Kamaz, amelyeket nagy küzdelem árán sikerült visszaelõzni. Laci már ordibált velem, hogy ne kockáztassunk az utolsó elõtti napon, de nekem akkor már forrt a vérem, és nem bírtam megállni, hogy ne harcoljak. Végül sikerrel vívtuk meg a csatát: a helikopteres és a fõszervezõ Jean-Louis Schlesser érdeklõdése közepette, ugyanis mindkettõ ott repült fölöttünk, mert nem akartak továbbmenni, amíg el nem dõl a küzdelem. Igazi örömautózás volt” – vigyorgott ádázul Szalay Balázs már Szenegálba megérkezve, ahol Saint Louisban még egy utolsót alszik a táborban a mezõny, mielõtt megérkezne Dakarb a, a Rózsaszín-tó partjára. 

-temp-AFR16D05J1348_1

AFRICA RACE

11. szakasz, Akzsuzst– Saint Louis (össztáv: 548 km, ebbõl szelektív szakasz: 208 km). Autósok: 1.  Mathieu Serradori, Didier Haquette (francia, Proto) 1:26:49, 2. Choiseau, Brucy (francia, Optimus) 6:17 p h., 3. Thomasse, Larroque (francia, Optimus) 7:25 p h, ...13. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 29:34 p h.. Kamionosok: 1. Szergej Kuprijanov, Alekszandr Kuprijanov, Anatolij Tanyin (orosz, Kamaz) 1:43:23, 2. Sibalov, Amatics, Kisamijev (orosz, Kamaz) 36 mp h., 3. Tomecek, Lala (cseh, Tatra) 11:08 p h., ...5. Kovács, Czeglédi, Ács (magyar, Scania) 41:41 p h. Motorosok: 1. Dmitrij Agoskov (orosz, KTM) 1:50:36, 2. Hamard (francia, Husqvarna) 1:59 p h., 3. Ullevalseter (norvég, KTM) 5:21 p h.

Az összetettben. Autósok: 1. Kanat Sagirov, Vitalij Jevtyekov (kazah, ukrán, Toyota Hilux) 43:11:50, 2. Thomasse, Larroque 24:48 p h., 3. Serradori, Haquette 1:33:23, ...13. Szalay, Bunkoczi 15:50:23 ó h. Kamionosok: 1. Anton Sibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev 47:22:01, 2. Tomecek, Lala 2:52:09 ó h., 3. Jacinto, Teixeira, Cochinho 3:37:33 ó h., ...5. Kovács, Czeglédi, Ács 53:14:22 ó h. Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter 48:12:13, 2. Newland (brit, KTM) 6:02:40 ó h., 3. Hamard 6:29:37 ó h.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: