A kis Scott nem kapkodta el a pályaválasztást: csak meglehetősen későn, 10 évesen kezdett el gokartozni. Nyolc év alatt több széria bajnoki címét is begyűjtötte, majd 19 évesen átnyergelt Forma-autózásra, és 2003-ban bekerült a Red Bull tehetséggondozó programjába. Fél éven belül kiderült: fekélyes bélgyulladással küzd, és a krónikus betegség kezelése miatt szüneteltetnie kell a versenyzést.
Egy évvel később aztán gyógyultan tért vissza, és a Formula Renault 2000 európai és német sorozatát is csont nélkül nyerte, így 22 évesen a frissen létrehozott GP2-ben találta magát, ahol Nico Rosberg és Heikki Kovalainen mögött az összetett harmadik helyén zárt – és a 2005-ös idényben bemutatkozott a Formula-1-ben is.
A két észak-amerikai futamon pénteki tesztpilótaként kapott lehetőséget a Red Bull Racingnél, így aztán természetes volt, hogy amikor a RBR bejelentette a Minardi felvásárlását és a Toro Rosso megalakítását, akkor Speed kapta az egyik ülést.
Hősünk tehát 23 évesen megérkezett a Formula-1-be, és Michael Andretti 1993-as szereplése óta ő volt az első amerikai pilóta a mezőnyben. A korábbi sikereknek azonban az F1-ben nem érkezett a folytatása, sőt, mindössze három futamot kellett várni, hogy kiütközzön szülinaposunk valódi karaktere.
A „pályán elért eredmények alapján” az Ausztrál GP-n egy pontot szerzett volna a nyolcadikként befutó Speed, de egy sárga zászlós előzés miatt visszakerült David Coulthard mögé a kilencedikre, és pont nélkül maradt. A verdikt kihirdetése után még egy 5000 dolláros pénzbírságot is összeszedett, mert minősíthetetlen hangnemben ordibált a skót pilótával a versenybírói meghallgatáson.
Noha több igazán hangos balhéja nem akadt 2006-ban, a második F1-es (fél)-idényében annál inkább. Miután az eredmények és a pontszerzés továbbra is elmaradtak – 28 F1-es versenyen két 9. hely a legjobbja –, Speed egyre többször kereste másban a hibát.
A megbízhatatlan autója mellett sokszor saját hibás baleset miatt kellett feladnia a futamokat, ami egy idő után a vezetőségnél is „betette a kaput”. A mai napig tartja magát a legenda, hogy a 2007-es Európa GP után Franz Tosttal tettlegességig fajult volna vitájuk, ám az akkori csapatigazgató ezt azóta is kitartóan tagadja. A futamot követően Speed kifakadt, azt állította, az istállónál csak arra várnak, hogy Vettelt és Bourdais-t beültessék az ő és Liuzzi helyére.
Noha a Toro Rosso vezetői cáfolták az amerikai menesztéséről szóló híreket, Speed végül soha többet nem állhatott rajthoz az F1-ben, a 2007-es Magyar Nagydíjon pedig már Sebastian Vettel indult helyette.
A szakítás után Speed azt nyilatkozta, „semmi pénzért nem dolgoznék együtt a Toro Rosso vezetőivel többet”, de a Red Bull csak nem engedte el a kezét, és a NASCAR felé vezető szériákban is támogatta.
Speed 2011-ben megpróbálkozott a legendás Indy 500-on indulni, ám végül kínos lebőgés lett a próba vége. Miután nagyképűen közölte, hogy „neki, mint volt F1-es pilótának, az Indy 500 nem kihívás”, csapattársa agyba-főbe kalapálta az időmérőn, és nem is tudta magát kvalifikálni a versenyre.
Hősünk később az Andretti Autosport istálló holdudvarába tartozott, így ennek a csapatnak a színeiben leginkább ralikrosszversenyeken szerepelt – nem is rosszul –, ’open-wheel’ kategóriában pedig a Formula-E 2014-15-ös szezonjában láthattuk négy versenyen.
