DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Retro - Akit kísértett Villeneuve halála

1946-ban ezen a napon született Gilles Villeneuve halálos balesetének résztvevője, Jochen Mass, aki miután szenvedő alanyává vált egy újabb hasonló bukásnak, még abban az évben hátat fordított az F1-nek.

Mass egy évtizeden át tartó pályafutásra tekinthet vissza az F1-ben 1973 és 1982 között, és azon kevés németek egyike volt akkoriban, aki az élmezőnyt is erősíthette. 1975-ben még csak a második német futamgyőztessé vált, amikor egy McLarent vezetve megnyerte a botrányba fulladt, korai leintése miatt félpontossá silányított Spanyol Nagydíjat, emellett pedig még hét további dobogót szerzett 105 futama alatt.

463489169



A göndör hajú német nevére amiatt is sokan emlékezhetnek még, mert részese volt annak a balesetnek az 1982-es Belga Nagydíj időmérőjén, amelyben Gilles Villeneuve életét vesztette. A kanadai, a kvalifikáció utolsó perceiben próbálva felülmúlni csapattársa, Didier Pironi legjobb idejét, gyorskörében megérkezett a March autóját vezető Mass mögé. A német jobbra húzódott a Terlamenbocht kanyar előtt, hogy utat adjon a Ferrarinak, ám a pillanat hevében a kanadai is ugyanazt az irányt választotta és hátulról nekiszaladt versenyzőtársának - a bukást pedig már nem élte túl.

A 35 éves Mass még abban az évben öt további versenyen állt rajthoz, mielőtt váratlanul elhatározta, hogy befejezi pályafutását. Ezen döntésében pedig komoly szerepet játszott Villeneuve tragédiája, amit testközelből élhetett át, valamint egy hasonló bukás, amit ő szenvedett el a Francia Nagydíjon. A paul ricardi verseny 11. körében összeakadtak kerekei Mauro Baldi Arrowsával - mindketten kirepültek a pályáról, de Baldi úszta meg könnyebben, ő karcolás nélkül szállt ki az autójából. A March ezzel szemben a levegőbe repült, átszállt a védőkerítés felett és a nézőtér mellett ért földet. Nagy szerencse volt, hogy mindenki túlélte a becsapódást, és még Mass is néhány zúzódással ki tudott mászni az égő autóból. Ez volt az a pillanat, amikor eldöntötte, nem kísérti tovább a sorsot.

„Gilles egy igazi versenyző volt, aki komoly kockázatokat vállalt, de különösen a gyerekei miatt éreztem magam borzalmasan. Nem annak nehéz, aki áldozatává válik a balesetnek, hanem azoknak, akiket hátrahagy” - összegezte nemrég Mass.

„Amikor ugyanabban az évben hasonló balesetet szenvedtem el Le Castellet-ben, nagyon erősen éreztem, hogy onnan fentről valaki rám mutatott, és ekkor határoztam el, hogy jobb lenne abbahagyni, mert túl közel kerültem a véghez és túlságosan is hasonlóak voltak a körülmények. Miközben repültem a levegőben, úgy éreztem, mintha egy lassított felvétel részese lennék, és gyönyörű volt az egész. Perverzül hangozhat, de csodálatos érzelmek kerítettek hatalmukba abban a pillanatban. Hatalmas becsapódást szenvedtem el, de semmit nem éreztem belőle, csak egy lassú álmom volt az életemről és a gyerekeimről.”

Jochen Mass az ominózus Francia Nagydíj után hátat fordított az F1-nek, és többé is nem állt rajthoz az autóversenyzés akkor legveszélyesebbnek tartott válfajában. Talán néhány évet elevickélhetett volna privát csapatok kötelékében a pontszerzést hajszolva, cserébe azonban még most, 69 évesen is kiváló egészségnek örvend, és gyakran megfordul különféle autós rendezvényeken.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: