DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

A gyártók ellenzik a műszerfalas kommunikációt

Néhány hete felmerült, hogy magasabb szintre emelnék a csapatok és a pilóták közötti kommunikációt a versenyek során, ám úgy tűnik, a gyártók nem szeretnék, ha bevezetésre kerülne ilyesmi.

A kaotikus sachsenringi futam után került elő a téma, miszerint fejleszteni kellene a versenyzők és az istállók közötti kommunikációt. Jelenleg csak a csapat tud megosztani információkat a pilótákkal a pit board segítségével, s bár a rádiózás bevezetését szinte mindenki ellenezte, a műszerfalon keresztül történő kommunikáció már több támogatóra talált. A technológia tulajdonképpen adott, hiszen a versenyirányítás már most is szokott rövid üzeneteket küldeni azon keresztül a motorosoknak – a kérdés, hogy ezt a lehetőséget kiterjesszék-e a csapatok felé is. A hírek szerint akár már Aragónban tesztelhetik a megoldást, ám úgy tűnik, a gyártók vezetői nem igazán rajonganak az elképzelésért.

23950_orig_aceae04dcbb0768d930215ec566ebfd8



„A MotoGP-ben a verseny rajtja után már csak a pit board segítségével tudunk kommunikálni, minden más a versenyző döntésétől függ. Néha ez nem tesz jót az eredményeknek, különösen a Yamaha számára, ugyanakkor előfordul, hogy remek futamokat eredményez. Én inkább megtartanám a mostani állapotokat, mintsem hogy több kommunikáció legyen a motoros és a garázs között” – idézi a hangvillások MotoGP-projektjének vezetőjét, Kouichi Tsujit az Autosport.com szakoldal. Hasonló álláspontra helyezkedett a szárnyacskák ügyében ellentétes véleményt képviselő Honda és a Ducati is – igaz, ők inkább a felmerülő költségek miatt aggódnak:

„A Formula-1-ben van telemetriai és kommunikációs rendszer is. Ez nagyon hasznos például a fordulatszám kezelésénél és egyéb hasonló esetekben. Ugyanakkor a költségeik az egekben vannak. Technológiai szempontból érdekel a dolog, de nem hiszem, hogy szükség lenne ilyen kommunikációs megoldásra a MotoGP-ben” – nyilatkozta a HRC F1-es tapasztalattal is rendelkező alelnöke, Shuhei Nakamoto. Gigi Dall’Igna a következőket mondta a témával kapcsolatban: „A csapat és versenyző közötti párbeszéd hasznos lehet néhány futamon, különösen a flag-to-flag versenyek esetén. De ha őszinte akarok lenni, inkább költeném ezt a pénzt a motor fejlesztésére.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: