DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Gokart

Kovács Zsombor fantasztikus bemelegítése

A novemberi Rotax Világdöntő előtti utolsó „pályabejáráson” a döntő megnyerésével ezüstérmes lett Kovács Zsombor egy olyan mezőnyben, melynek tagjai közül sokakat viszontláthat egy hónap múlva.

Az elmúlt hétvégén a portugáliai Algarve Circuiten szerepelt Kovács Zsombor, a KMS Europe gokartversenyzője, aki számára a novemberben rendezett Rotax Világdöntőre való felkészülés fontos állomása volt a portimaói Mojo-kupa-verseny, hiszen ez volt az utolsó lehetőség az aszfaltcsík kipróbálására a Világdöntőt megelőző pályazár előtt.

kovacs_2



A magyar versenyző számára nagyon jól sikerült a pénteki és a szombati nap is, hiszen végig az első három között volt, ami azt jelentette, hogy jó esély mutatkozott az előzetesen kitűzött legjobb tíz közé kerülés bőséges megugrására. A mintegy kéttucat versenyzőnek vasárnap három futamon kellett részt vennie, melyek közül az elsőn az időmérőn kialakult sorrendben állhattak rajthoz, ám sajnos a kvalifikáción Kovács rossz döntést hozott, hiszen száraz pályára való gumikkal indult el, a pálya viszont nem száradt fel eléggé, így az utolsó helyre kvalifikálta magát.

A rajtnál aztán egyből sikerült előretörnie, sőt három körrel a leintés előtt még a vezetést is átvette, de végül egy hiba után a hetedik pozícióban zárt. Innen kezdhette meg a második versenyt, ahol fel tudott jönni a negyedik helyre, a döntőt pedig meg is nyerte a magyar versenyző, amivel az összetett ezüstérmét szerezte meg. A jó teljesítmény kiváló előjel a novemberben esedékes portimaói Világdöntőre nézve. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: