DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Sajtóhír: A Ferrari döntött Raikkönen jövőjéről

Kimi Raikkönen szerződése év végén lejár a Scuderiánál, és ezidáig bizonytalan volt, hogy meghosszabbítják-e, vagy nézhet-e új ülés után - most úgy tűnik, eldőlt, hogy mi lesz a sorsa 2017-ben.

Kimi Raikkönen második ferraris szerződése két évre szólt, amikor 2014 elején újból csatlakozott a maranellóiakhoz. A finn pilóta visszafogott teljesítménye után nem volt biztos, hogy 2016-ban is a Scuderia tagja lesz, azzal az érvvel, hogy a csapat nem engedheti meg magának egy karrierje csúcsán lévő pilóta, azaz Sebastian Vettel alkalmazása mellett egy olyan pilóta versenyeztetését, aki már nem teljesít 100%-on. Raikkönennek egésze augusztusig kellett várnia a válaszra, ekkor azonban kiderült, hogy az idei évet is vele tervezik majd.



A finn pilóta az Osztrák Nagydíjjal bezárólag négy dobogós helyezést (két második, két harmadik pozíciót) szerzett 2016-ban, eggyel kevesebbet, mint négyszeres világbajnok csapattársa - Raikkönen az egész 2015-ös szezonban csak három dobogóig jutott! Vettel spielbergi kiesésével ráadásul a két pilóta pontegyenlőséggel áll a bajnokság harmadik és negyedik helyén, ez pedig minden bizonnyal a finn javára billenti a mérleget, melyen a 2017-es Ferrari-ülés várományosai vannak.

A La Gazetta dello Sport úgy informálódott, hogy a Ferrari júliusban meghozza a hivatalos döntést Raikkönen jövője felől, a lap pedig azt is tudni véli, hogy a döntés a 36 éves pilótának fog kedvezni. A Ferrari spanyol tesztpilótája, Marc Gené egyetért a híreszteléssel. „Valószínű, hogy Kimi folytatni fogja. Már csak azért is hiszek benne, mert egy olyan helyettes sincs a piacon, aki alkalmas lenne a helyére” - nyilatkozta Gené a spanyol Movistarnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: