DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Három versenyen át beteg volt Gutierrez

Az újonc Haas F1-es versenyzőjének eddig nincsen pontja: Ausztriában elárulta, műszaki hibák mellett egészségi állapota is akadályozta, mostanra sikerült felépülnie.

A Haas mexikói versenyzője továbbra is pont nélkül áll a világbajnokságban, miközben csapattársa, Romain Grosjean 22 egységet gyűjtött össze a szezon eddigi versenyei alatt. Gutierreznek nem kedvez a szerencse, több formában is rájár a rúd, az Osztrák Nagydíj sajtótájékoztatóján – ahova Raikkönen, Ricciardo és mások mellett kapott meghívást – elárulta, hogy Monaco óta gyenge fizikai állapotban volt.



„Meglehetősen balszerencsés voltam a szezon első részében. Nem volt könnyű a számos technikai hibával, ezért úgy gondolom, nem lenne igazságos a pontok alapján minősíteni a szezonom. Gyakran voltam olyan pozícióban, hogy pontszerző lehettem volna, aztán különböző, befolyásomon kívül álló okok miatt nem tudtam befejezni a versenyt” – idézi az F1 Fanatic a 24 éves versenyzőt.

„Jelenleg kis fejlődés tapasztalható, az elmúlt három futamon nem volt könnyű az egészségi állapotom miatt. Most azonban már sokkal jobban érzem magam, így várom a soron következő négy versenyt, amelyek elég közel esnek egymáshoz.”

Gutierrez, aki tavaly a Ferrari tesztpilótája volt, a kapcsolatnak hála juthatott üléshez az olasz motorokat használó csapatnál, egy-két szót ejtett jövőjéről is. A korábbi Sauber-versenyző optimistának tűnik azt illetően, hogy a rajtrácson lesz-e 2017-ben: „Elég jól tudom, merre tartok” – mondta sejtelmesen.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: