DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Button: Csak remélni tudom, hogy mi hibáztunk

A McLaren versenyzőinek az volt a célja, hogy pontszerző helyen végezzenek az F1-es Kínai Nagydíjon, azonban Jenson Button szerint ez a gumistratégiájuk miatt nem sikerült.

Fernando Alonso a 12., Button pedig a 13. helyen zárta a Kínai Nagydíjat, pedig a futam során úgy tűnt – és a brit pilóta is arra számított – hogy pontot szerezhetnek. „Az első szettel szórakoztató volt a verseny, sok helyet javítottunk a rajtot követően” – nyilatkozta Button. „Azt hiszem, jól haladtam, hogy az első tízben végezzek, hetedikek voltunk, vagy valahogy így, nagy küzdelem volt, előzgettük egymást, jó volt. Örültünk, hogy gyors autók ellen versenyezhettünk.”

 Button



„A biztonsági autós periódus után feltettük a közepes keverékeket, és nem gondolom, hogy ez jó választás volt, de meg kell néznünk az adatokat. Mindenki más a lágyakon volt, és sebesség szempontjából nagyon-nagyon nehéz dolgunk volt. Meg kell néznünk, hogy ez volt-e a jó gumiválasztás. Ha nem, akkor lett volna lehetőségünk harcolni a pontokért, de ha igen, akkor még mindig messze vagyunk az első tíztől.”

„Felraktuk a szuperlágyakat, megpróbáltuk kétkiállásos taktikát teljesíteni, de nem úgy tűnt, hogy működni fog. Végül nem szereztünk pontot. Remélhetőleg csak rossz stratégiát választottunk a közepes gumikkal, mert ha nem, akkor nem vagyunk elég gyorsak – semmi más nem működött rosszul, szóval bízom benne, hogy hibáztunk és csak helytelenül választottunk” – mondta Button, aki szerint még alaposan meg kell vizsgálniuk a gyűjtött adatokat. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: