DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Perez nem fűz nagy reményeket autójához

A mexikói pilóta szerint az új VJM09-essel egyelőre még nem lehet nagy eredményeket tervezni, mindazonáltal bízik abban, hogy a szezon második felére felpörgethetik teljesítményüket.

Sergio Perez tavaly ihletett formában fejezte be a szezont, ami azt vetítette előre, hogy a Force India 2016-ban már a dobogós helyekért is harcban lehet. A tavaly Szocsiban harmadik helyen záró mexikói szerint azonban az év első versenyein még annak is örülni fognak, ha sikerül a pontzónában végezniük - hogy aztán a később érkező fejlesztési csomaggal aztán bele tudjanak szólni a nagyon küzdelmébe.

„Nem vagyok magabiztos, jelenleg elég messze állunk ettől” - nyilatkozta Perez, amikor egy keddi, melbourne-i sajtóeseményen kérdezték őt a dobogó lehetősége felől. „Abban viszont biztos vagyok, hogy sikerül néhány pontot gyűjtenünk a csapatnak. A fejlesztések ígéretesnek tűnnek, mint mindig, de amikor a pályán is kipróbáljuk őket az már más történet. A tesztelés nem sikerült valami jól számomra, de remélem, hogy a hétvégén pontokért harcolhatunk majd.”



Az angol Premier Leauge-ben listavezető Leicester City szereplése jól mutatja, hogy vannak még a sportban csodák, Perez azonban nem hiszi, hogy csapata is képes lenne hasonló húzásra a Forma-1-ben. „Sajnos nagyon furcsa, amikor az F1-et a focihoz hasonlítjuk” - mondta a Force India-pilóta. „Mivel a fociban nagyon sokat számít az ember, az F1-ben nagyon sok függ az autótól, ezért nagyon nehéz lenne legyőzni például a Mercedest.”

„Vannak azonban olyan körülmények, melyekből győztesen jöhetünk ki. Nagyon remélem, hogy dobogókért fogunk majd harcolni, de ebben a pillanatban messze állunk ettől. Szerintem nagyon közel vagyunk ahhoz a helyzethez, amiben a tavalyi évet zártuk, így ha jó startot fogunk, és sok pontot tudunk gyűjteni, remek szezon állhat előttünk” - idézte Perezt a motorsport.com.

A mexikói nyilatkozatában kitért az Indiában bírósági eljárás előtt álló csapatfőnökre, Vijay Mallyára is. „Vijay óriási figura, aki nem csak a csapatunkért, hanem a sportágért is nagyon sokat tett. Az F1-nek szüksége van az olyan emberekre, mint ő. Most biztosan nehéz időkön megy keresztül, de az egész csapat mögötte áll, és reméljük, hamarosan újra viszontlátjuk a pályán is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: