DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Briatore megtippelte a 2016-os szezon bajnokát

Flavio Briatore, aki egy évtizede a Renault-t, két évtizede pedig a Benettont vitte fel az F1 csúcsára, elárulta, kit tart a legnagyobb esélyesnek a 2016-os bajnoki címre.

A Ferrari túlteljesítette 2015-ös terveit, a Maurizio Arrivabene által kitűzött két győzelmet, így talán nem túlzás kijelenteni, hogy a maranellóiaknak nem is lehet más terve 2016-ra, mint az, hogy harcba szálljanak a Mercedesszel a bajnoki címért. A csillagosok egy-két rosszul sikerült napot kivéve 2014 eleje óta uralják a sportágat, Flavio Briatorénak pedig nincsenek kétségei azt illetően, hogy kikkel kel számolni a következő évadban is.



„Úgy gondolom, hogy a Mercedes még mindig jelentős előnnyel rendelkezik, ezért ők a favoritok” - mondta az olasz Rai rádiónak. „Ott van nekik Hamilton, aki nagyon erős, rettentően megbízható, és nem hibázik. De várnunk kell az első versenyig.” A Ferrari esélyeit illetően Briatore így nyilatkozott: „Szerintem ők az év meglepetése, és az egyetlen csapat, akik igazán fejlődni tudtak. Vettel szintén remek munkát végzett, motiválja csapatát, egyenletesen teljesített, és gyorsnak bizonyult a versenyek során.”

A Renault egykori csapatfőnöke a McLaren-Hondáról sem feledkezett meg. „Lehetetlen volt megjósolni, hogy ilyen rosszul is elsülhet az idény. A kezdeti nehézségek még várhatóak voltak, de hogy az egész szezon így alakuljon, az kellemetlen meglepetés volt, különösen annak fényében, hogy a Honda hogyan dolgozik. A következő évet illetően reméljük, hogy előre tudnak majd lépni, és majd összehasonlíthatjuk őket az ellenfelekkel.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: