DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Még odébb van az Aston Martin bejelentése

A Force India helyettes csapatvezetője megerősítette, hogy tárgyalnak a nagynevű brit gyártóval, de egyelőre még semmi sincs eldöntve a közös F1-es jövőt illetően.

Bár az Aston Martin neve többször is felmerült az utóbbi hónapokban egy-egy F1-es istálló társaként, a Mexikói Nagydíj hétvégéjén váratlanul, de annál nagyobb sebességgel terjedt el a paddockban, hogy a brit gyártó a Force India oldalán már 2016-ban csatlakozni fog a száguldó cirkusz mezőnyéhez. Jól informált források már azt is tudni vélték, hogy az eddig a McLaren partnereként F1-ben lévő Johnnie Walker lesz a gárda főszponzora, az új autó pedig a márka „Blue Label” whiskey-jéhez hasonlóan kék és arany színekben pompázhat.



Vijay Mallya azt nyilatkozta Mexikóban, hogy mindkét fél izgatott, Bob Fernley helyettes csapatvezető viszont próbálta kicsit visszább fogni a lelkesedést. „Két dologról van szó. Az egy, hogy részvényesi tárgyalások folynak, mégpedig Vijay-jel, a másik pedig, hogy a megegyezés még egy kicsit odébb van” - mondta a brit az F1i.com-nak.

„Ez a csapat számára nagyszerű visszajelzés, hogy egy olyan márka érdeklődik irántunk, mint az Aston Martin - még akkor is, hogy jelenleg csak a tárgyalás fázisában vagyunk” - nyilatkozta Fernley, majd kitért csapata teljesítményére is. „Az a szép, hogy változtatásokat eszközöltünk. Utólagosan persze elmondhatjuk, hogy helyes döntés volt, hiszen így hamarabb elkezdhettünk dolgozni a 2017-es autón. Ha ezen a télen kellett volna, az rémálommal érne fel számunkra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: