DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 21. hétfő
F1

Magnussen: A szimulátor olyan, mint a pornó

Az F1-es autóba mostanság csak elvétve ülő Magnussen bevallotta, hogy teljesen összeomlott, amikor elvesztette ülését, mostanra viszont már reméli a pozitív folytatást, Ron Dennis bizalmát élvezve.

Kevin Magnussen a tavalyi év végén egyetlen szezon után elvesztette ülését, de a McLaren azóta már többször jelét adta, hogy számol a dán versenyzővel a jövőben. Ron Dennis, a wokingiak első embere nemrég Dániába utazott, ahol helyi cégeket próbált arra biztatni, hogy támogassák a ifjú tehetség F1-es visszatérését. „Megmondtuk nekik, hogy ezt nem csupán értem kell megtenniük, hanem Dániáért is, hiszen ha nyerek, azzal az ország felkerül a térképre” – mondta a dán a Motor Sport magazinnak.

A 22 éves pilóta, aki idén az IndyCarban köthetett volna ki, ha nem kell beugrania Barcelonában a sérült Fernando Alonso helyére, őszintén elmondta, mennyire nehezen viselte, hogy félreállították: „Egyszerűen utáltam mindent, és bár nem adtam fel, nagyon le voltam sújtva és már nem is érdekelt a versenyzés. Imádtam az F1-ben szerepelni, és úgy gondoltam, hogy folytatni a tudom a dolgot, így eleinte csak arra tudtam gondolni, hogy rohadjon meg az egész: annyi időn át versenyről versenyre éltem, erre egyszer csak hirtelen már nem versenyzel, nincs mit várnod... Nincs szerződésem, nincs semmim.”

magnussen_2015_



Ami a dániai látogatást illeti, Magnussen így értékelt: „Nem tudjuk, hogy sikeres volt-e az út, de biztosan megérte elmenni. Az, hogy Ron időt fordított erre, megmutatta, hogy továbbra is hisz bennem, hiszen a McLaren nem szorul rám, megvannak nélkülem is, nekem viszont szükségem van rájuk. Ron viszont nem azért tette ezt, mert kedves fickónak tart, hanem azért, mert úgy gondolja, hogy képes vagyok segíteni.”

Magnussen mostanában ritkán ülhet autóba, többnyire csak a szimulátorban dolgozik. Bár ezt is élvezi, egy szokatlan hasonlattal mutatta be, miért nem az igazi mégsem ez a munka: „Nem mondanám, hogy frusztrál a sok szimulátorozás, de persze azt kívánod, hogy bárcsak az igazi autót vezethetnéd. Persze valamennyire megkapod ugyanazt az érzést, egészen jó dolog ez is, de hiányzik az izgalom. Kissé olyan, mint a pornónézés: egyszerűen nem az igazi.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: