DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

A kétgólos Gasly volt a sztár a pilótaválogatott meccsén

Az Olasz Nagydíj hétvégéje előtti szerdán ismét összeállt a jórészt jelenlegi és egykori autóversenyzők alkotta pilótaválogatott egy milánói barátságos mérkőzésre, amit végül kiütéses győzelemmel meg is nyertek.

A szerda este Milánó északi részén, a Monzához közeli Breda stadionban rendezett találkozón a pilótaválogatott ellenfele az olaszországi televízió futballszakértőivel és -munkatársaival felálló csapat volt. A meccs persze most is jótékonysági célokat szolgált, a jegyeladásból származó bevételeket több alapítvány között osztották szét.

A jellegzetes fekete-fehér kockás mezt viselő Nazionale Piloti játékosai között ezúttal Pierre Gasly volt az egyetlen aktív F1-es résztvevő, de rajta kívül is számos ismerős arcot vehettünk észre a csoportképen, nem meglepő módon főként olaszokat és Ferrari-kötődésűeket. A Scuderia tesztpilótája, Antonio Giovinazzi, valamint korábbi F1-esek, mint Giancarlo Fisichella és Vitantonio Liuzzi egyaránt pályára léptek. De más kategóriák is képviseltették magukat: ott volt a Formula-2-ből Nyck de Vries, Sean Gelael és Antonio Fuoco, valamint a túraautós testvérpár, Giovanni és Giacomo Altoé, akik közül utóbbi a magyar M1RA színeiben tavaly dobogón is állt a TCR nemzetközi sorozatban.

A mérkőzés a pilótaválogatott 5:1-es sikerével ért véget. Gasly két fontos gólt is szerzett, amelyekkel előbb 1:0-ra, majd 3:1-re módosította az állást.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: