DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Egyéb

Egy új világba érkezünk - Peugeot 3008 2016

A nagyközönség először a 2016-os Párizsi Autószalonon találkozhat az új Peugeot 3008-assal, melynek forgalmazása októberben kezdődik meg.

peugeot30082016



Évek óta valamennyi szegmensben robbanásszerűen nő a szabadidő-autók piaca. Európában például a legjelentősebb és legváltozatosabb C-szegmensben 2009 óta két és félszeresére nőttek a SUV-eladások, ami egyúttal azt is jelenti, hogy minden tizedik eladott autó a C-szegmens szabadidő-autói közül talál gazdára. Az új Peugeot 3008 is ebbe a kategóriába érkezik.

peugeot30082016g

A francia szabadidő-autó már a Peugeot i-Cockpit legújabb kiadásával érkezik, a modern, már-már futurisztikus műszerfal olyan érzést kelt az utasokban, mintha egy másik világba csöppentek volna. A kormánykerék például még az eddiginél is kisebb lett, ráadásul alul és felül is lapos, ami jobb fogást eredményez. A magasra helyezett műszercsoport pedig full digitális, nagyfelbontású, 12,3 colos képernyője alapfelszerelés. A műszeregység összes funkciója programozható és személyre szabható a kormánykapcsolók segítségével, az öt különböző kijelzési móddal számos fontos információ megjeleníthető rajta.  A műszerfal közepén van még egy nagyméretű, 8 colos érintőképernyő, mely gyakorlatilag tabletként funkcionál. Ugyanakkor a legfontosabb kényelmi funkciókhoz hat elegáns zongorabillentyű segítségével is hozzáférhetünk, többek között az okostelefonok használatához is.

peugeot30082016h

Ám a megújult Peugeot i-Cockpit ennél is több újítást hoz, a Amplify segítségével az összes érzékszervünket „magával ragadja”, hogy még intenzívebbé tegye a vezetési élményt. Így a látást a színvilág és a fényerősség intenzitásának megváltoztatásával, a hallást a zenei hangulat beállításaival, a tapintást az ülésekben kialakított masszázspontokkal, a szaglást pedig a parfümbefúvóval. A vezető egyébként kétféle stílus közül választhat: a Boost a dinamikus vezetésre fókuszál, a Relax viszont nyugodtabb környezetet biztosít.

peugeot30082016f

A felsőkategóriás FOCAL® márkával kötött kizárólagos együttműködési megállapodás értelmében a PEUGEOT a világon elsőként kínál járműbe opcióként, gyárilag beépített, FOCAL® technikával ellátott hifi rendszert. Mindezeken túl nagyfokú variálhatóságot is kínál a Peugeot az utasainak, az 520 literes csomagtartó a  „Magic Flat” rendszerrel tovább bővíthető, a fedél pedig akár kéz nélkül is nyílik.

peugeot30082016a

Alapvetően megváltozott a Peugeot 3008 külső karaktere is, ütős és egyértelmű lett, aminek az az üzenete: ez egy szabadidő-autó. Orra rendkívül erőteljes, feszes vonalakból áll, s egyértelműen oroszlánként, Peugeot-ként azonosítható. A hosszú motorháztető ugyanakkor robusztusságot kölcsönöz az autónak, akárcsak a megemelt övvonal, illetve a lemezelt felületek aránya. A második felszereltségi szinttől opcióként igényelhető a „Black Diamond” fantázianevű, csillogó, fekete tető, mely modernné és kifinomulttá varázsolja az új 3008-ast.

peugeot30082016e

Az új EMP2 padlólemeznek és a modell elismert dinamikai tulajdonságainak köszönhetően az új PEUGEOT 3008 a kényelem és az úttartás olyan szintézisét teremti meg, amely teljesen egyedülálló a C szegmens szabadidőautói között. A futóműveket az egyes motorizációk sajátosságaihoz igazították, hogy az autó-út kapcsolat valamennyi változatban méltó legyen a márka hírnevéhez. Terepen az ötféle üzemmódot kínáló, továbbfejlesztett Grip control segít, melynek részeként speciális gumiabroncsok és Hill Assist Descent Controll, vagyis lejtőn történő elindulást segítő berendezés gondoskodik a biztonságos hazaérésről – bármilyen útfelületen.

peugeot30082016d

A kompakt szabadidő-autóban egyébként is számtalan vezetőtámogató rendszer van, így többek között Automatikus vészfékezés és Ütközés veszélyére figyelmeztetés, Akaratlan sávelhagyásra figyelmeztetés, éberségfigyelő, táblafelismerő és adaptív tempomat (stop funkcióval) is elérhető a Peugeot-hoz.

peugeot30082016c

Az elődjénél átlagosan 100 kilogrammal könnyebb 3008 hatékony és rendkívül takarékos Euro 6.1 benzin és dízelmotorokkal kerül a kereskedésekbe.  A kínálatot a következő motorok alkotják: az 1.2 l PureTech 130 S&S manuális és automata váltóval, az 1.6 literes THP 165 automata váltóval, az 1.6 l BlueHDi 100 és 120 S&S öt- illetve hatfokozatú manuális és automata sebességváltóval, a 2.0 BlueHDi 180 S&S automata váltóval. A nagyközönségnek először a 2016-os Párizsi Autószalonon bemutatott új PEUGEOT 3008 nemzetközi forgalmazása várhatóan októbertől kezdődik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: