Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2016. június 28. kedd
Autó

Íme: Bemutatkozott a 2017-es Nissan GT-R

A Nissan a New York-i Autószalonon bemutatta az új, 2017-es GT-R szupersportautót. Az autó belterének és külsejének megjelenését érintő izgalmas újítások mellett lényeges fejlődés vár ránk a vezetési élményben és a teljesítményben is. A mostani fejlesztések képviselik a legmélyrehatóbb változtatásokat a modell 2007-es bevezetése óta.

Az új GT-R orr-része teljesen megújult: feltűnik a Nissan legújabb modelljein már megszokott, matt króm felületű V-alakú hűtőrács. A jobb motorhűtés érdekében ennek méreteit megnövelték, és a rácsmintázatot is átdolgozták. Az új, jelentősen megerősített motorháztető - mely a hűtőrács szerves folytatását képezi - nagy sebesség mellett növeli az autó stabilitását. Az első lökhárítón elhelyezett új perem, illetve a közvetlenül a fényszórók alatt elhelyezett lökhárítóbetétek nemcsak egy vérbeli versenyautó megjelenését kölcsönzik az új GT-R-nek, de jelentős leszorítóerőt is biztosítanak.

Bár a GT-R jól ismert, ék alakú profilja nem változott, az oldalküszöböket a légáramlás javítása érdekében kiszélesítették. Emellett az autó hátsó részét is újragondolták. A GT-R védjegyének számító, négy gyűrűt formáló hátsó lámpák megmaradtak, közelebbről megnézve azonban itt is feltűnnek a légáramlás javítását célzó új karosszériaelemek, illetve a négycsöves kivezetésű kipufogó mellett kialakított oldalsó levegőjáratok. Megemelték emellett az autó övvonalát is, amitől hátulról nézve a sportkocsi még szélesebbnek és aggresszívebbnek hat. A külsőt érintő változások eredményeként az új GT-R nemcsak sportosabb hatású, de aerodinamikai jellemzői is javultak: kisebb légellenállás mellett ugyanakkora leszorítóerő jön létre, mint a jelenlegi előd modell esetében, így az autó nagy sebesség mellett is megőrizi stabilitását. 

A vezetőt mindemellett az autó kiemelkedő teljesítményéhez illő, prémium kivitelű belső tér fogadja. A műszerfal és a kijelzők megújultak, és a TAKUMI mesterektől megszokott precizitással varrott, minőségi bőrborítást kaptak. Formáját tekintve a „vízszintes áramlást” megjelenítő műszerfal növeli az autó által sugárzott stabilitásérzetet, míg a műszeregység és a középkonzol közötti vonal egyértelműen a sofőrt helyezi a középpontba.

Az új modellben a műszerfal középső részének elrendezése is letisztultabbá vált. A navigációs és az audiorendszer integrált kezelőfelületén a 2017-es modellben a korábbi 27-ről 11-re csökkent a kapcsológombok száma. A megnövelt, 8 hüvelykes érintőképernyős kijelzőn nagy méretű ikonok könnyítik meg az eligazodást. A könnyű kezelést a szénszálas anyagból készült középkonzolon elhelyezett új kijelzővezérlő segíti.

Az új modellben a váltófülek a kormányra kerültek, amit a sofőrnek így kanyar közbeni váltásnál sem kell elengednie Emellett a váltófülek és a szellőzés kezelőszerveinek tapintásérzete, illetve a kapcsolási érzetek és hangok is jobbak lettek.

„A Nissan teljesítményről alkotott elképzeléseinek csúcsát megtestesítő ikonikus modell, a GT-R evolúciója tovább folytatódik. A V-alakú hűtőráccsal a GT-R is átvette a legújabb Nissan formanyelvet. A kivételes aerodinamikai jellemzők és a megújult belső tér komolyabb, érettebb karaktert kölcsönöznek a GT-R-nek, ez a tendencia pedig a jövőben is folytatódik majd”  mondta el a Nissan formatervezésért felelős igazgatója, Mamoru Aoki.

A GT-R díjnyertes, 3,8 literes, 24 szelepes, ikerturbós V6-os motorja – melynek minden egyes példánya egy-egy TAKUMI mester nagy gonddal összeszerelt munkája – az új modellben már 565 LE-t és 633 Nm nyomatékot ad le 6800-as percenkénti motorfordulatnál. Ezek a motorok a TAKUMI szaktudás bizonyítékai. A hengerek egyenkénti gyújtásszabályozásának, illetve a megnövelt turbónyomásnak köszönhető nagyobb teljesítmény utolérhetetlen gyorsulást biztosít a középső és felső (3,200 rpm fölötti) fordulatszámtartományban. A motor egy teljesen átdolgozott, 6 sebességes, duplakuplungos váltóhoz kapcsolódik, ami az eddiginél simább, csendesebb váltásokat tesz lehetővé. A GT-R jól ismert hangját a minden eddiginél szebben szóló motor teszi még emlékezetesebbé. Gyorsuláskor emellett az új titánium kipufogódobok és az aktív hangerősítő rendszer (Active Sound Enhancement) is tovább fokozzák a vezetési élményt.

A GT-R kezelhetősége mindig a legjobbak között volt, de a 2017-es modell kanyarképességei ezt is felülmúlják. Az eddiginél is merevebb karosszéria és az új futómű növeli az autó stabilitását a gyors oldalsó súlypontáthelyeződéssel járó helyzetekben, és összességében nagyobb kanyarsebességeket tesz lehetővé. A tapadásról a szintén új, „Y-küllős”, kovácsolt alumínium kerekekre feszülő 20 hüvelykes gumik gondoskodnak.

A megnövelt teljesítmény természetesen nem megy a kényelem rovására: a 2017-es GT-R a típus történetének eddigi legkényelmesebb modellje, ami a nagyteljesítményű szupersportautókra általában nem jellemző; a modell újfajta eleganciát és civilizáltságot nyújt. Az új GT-R az előd modellnél simább futást ígér, emellett az új hangelnyelő anyagoknak köszönhetően a vezetőfülke sebességtartománytól függetlenül csendesebb.

„Az új GT-R mindig fantasztikus vezetési élményt nyújt, bárki is üljön a kormány mögött. A 2017-es modellben tovább feszegettük az autó teljesítményének határait, és a GT-R most minden korábbi változatnál többet tud. Ezzel együtt azonban kifinomultabb is lett, és a vezetési élmény teljesen új szintjét nyújtja. Büszkén mutatjuk be Önöknek az autót, amit mi a GT műfaj csúcsának tartunk, és aminek elképesztő teljesítménye és gazdag versenymúltja mellett most új, civilizáltabb egyénisége is kibontakozik” – mondta el a GT-R fejlesztéséért felelős Hiroshi Tamura.

A 2017-es GT-R külső és belső színei is frissítésen estek át, illeszkedve az autó kifinomultabb karakteréhez. A külső színek között megjelent az új, többrétegű fényezést alkalmazó „Blaze Metallic” árnyalat, míg a félanilin bőrkárpitokkal érkező Premium Edition változatok belterét az autó tulajdonosa négy opció közül választhatja ki: az új Fekete/Rakuda és Samurai Fekete mellett az autó rendelhető a töretlenül népszerű Fekete/Borostyánvörös, illetve Fekete/Elefántcsontszín variációkban is.

A 2017-es Nissan GT-R európai előrendelése előreláthatólag áprilisban indul; az első kiszállítások nyárra várhatók.

Olvastad már?